A levélnehezék aljára ragasztott papíron az alábbi felirat olvasható: „Bizonyítom, hogy ez a levélnehezék Magyarország n. Kormányzóján[ak], Kossuth Lajos szeretett bátyámnak tulajdona volt Budapest 1898. Sep. 25. Rutkayné Kossuth Luiza.” A felirat fölött viaszpecsét töredéke, alatta a Petőfi Társaság körbélyegzője az 1876-os évszámmal. Kossuth Lajost a Petőfi Társaság 1877-ben tiszteletbeli taggá választotta, amelyet ő meleg hangú levélben köszönt meg. „...Még ha különben tudnék is valamit Petőfi személyéről mondani, már csak azért sem tenném, mert tisztelem Petőfinek a költőnek emlékét és profanációnak tartanám azt Petőfinek, az embernek reminiscentiáival csökkenteni, mert bizony a tény, hogy amilyen bámulatos Petőfi, a költő, ugyanő, mint ember, kiállhatatlanul gyarló volt.” (Kossuth Lajos kiadatlan levele, Pesti Hírlap, 1923. karácsonyi szám.)

„Kedves barátom, az napon, mellyen hirdettük a népgyülést, a mellyre föllovalt volt bennünket Kossuth, hogy fanatizáljuk a pesti népet a főváros környékén vivandó véres, elhatározó, utósó lehelletünkig tartó csatára, hol Kossuth maga is jelen lesz, s ha kell, meghal Pest romjai alatt sat. mint ő: maga mondá ugyanaz napon adta tudtára a kormány a fővárosi népnek – hegedűszóban persze – hogy esze ágában sincs Pest környékén harcolni, még kevésbé ott hagyni becses fogát, hanem az első bokor zörrenésére el fog eblábalni világtalan világig, hol Árpád óta nem volt ellenség, s hol hazamentő irhája nagyobb biztosságban lehet.” (Petőfi levele Arany Jánosnak, Mezőberény, 1849. júl. 11.)

Petőfi műveinek első, gyűjteményes kiadása 1847. március 15-én jelent meg, és 3000 példányban fogyott el. A nagy siker hatására Emich Gusztáv 1500 pengőért megvásárolta az összes művek kiadásának mindenkori jogát, s 1848 februárjában sajtó alá került, kiegészülve az 1846 végéig született művekkel, az Összes költemények. A kötet vörös vászonkötést kapott, a fedélen, fedélháton és a gerincen díszes aranyozott dombornyomással, keretezéssel, színes pávatollas metszéssel. A metszeten Barabás Miklós Petőfi-portréja látható.

Az első kötetben, az utólag beragasztott kötéstábla verzóján olvasható Petőfi dedikációja: „Bankós Károlynak barátilag Petőfi Sándor”. A még jurátus Bankóst a költő Pesten ismerte meg, de gyakran meglátogatta Kunszentmiklóson is. Egyik ilyen látogatása alkalmával írta Búcsu Kunszentmiklóstól című versét.

A kötet a Petőfi Társaság gyűjteményének részét képezte.

A versek ihletője Mednyánszky Berta (1823–1902), Mednyánszky Jánosnak, a gödöllői Grassalkovich-uradalom inspektorának lánya. Petőfi két vagy három találkozás után levélben megkérte Berta kezét, ám a lány levelében elutasította a közeledést. Mednyánszky Berta végül Sándor Lajos fölbirtokos felesége lett.

Térey Mari (?–1857) Térey Gábornak, a Károlyi-uradalmak nagykárolyi jószágigazgatójának lánya, Szendrey Júliának – aki Szendrey Ignác, a Károlyi-uradalmak erdődi jószágigazgatójának leánya – bizalmas barátnője volt. A levél lényeges mondandója Petőfi sértődött üdvözlete Júlia boldog házasságához. Ez idő tájt juthatott el ugyanis hozzá a gazdag Uray Endre neve, aki kérőként bírta Júlia szüleinek pártfogását. A levélben említett, mellékelt könyv a Petőfi Sándor összes költeményei, ami március 15-én került ki a nyomdából. A postai feladásnál biztosabb megoldásnak tűnt, hogy a levelet és a könyvet a pesti Károlyi-palota – ma a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó – épületébe vigye el Petőfi, ahol rendszeres időközönként vitték-hozták az összegyűlt postát a Károlyi-uradalmak központjaiba és vissza. A kézbesítés e módját Bártfay Lászlónak, Károlyi György titkárának és központi ügyészének köszönhették az irodalmi élet szereplői, Kölcsey Ferenc egy 1827-es Szemere Pálnak írott levelében egyenesen „Bártfay’ postájá”-nak nevezi a lehetőséget. A levél Kováts Eduárd, Térey Mária férjének ajándékaként került a Petőfi Társasághoz 1883-ban. A mellékelt könyv az Országos Széchényi Könyvtár Petőfi-könyvtárában található.

"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.

A sárgult, kissé tépett szélű fólió a Versek 1842–1844 című kötet (Pest, 1844) előfizetésével kapcsolatos. A Petőfi Társaság gyűjteményében maradt fenn.

János vitéz története többször is felbukkan Jaschik Álmos (1885–1950) munkásságában, aki a könyvillusztráció mellett tervezett színházi díszleteket és jelmezeket, plakátokat, bélyegeket és bankjegyeket is. Az itt látható 1939-es és 1941-es grafikák szín- és formavilága már egészen más képet mutat, mint az 1920-as kiadáshoz készült szecessziós illusztrációk. A derengő, kissé álomszerű jelenetekkel szemben ezek a képei homogén színfoltokból épülnek fel és humoros részletekkel gazdagítva mesélik el János vitéz történetét. A változásban szerepet játszhat, hogy az 1930-as években Jaschik nem egy újabb illusztráció készítése miatt foglalkozott a János vitézzel, hanem azért, mert célja a költemény megfilmesítése volt. Az animációs film azonban anyagi és technikai okok miatt nem készült el.

Forrás:

"Magyar népmesék - rajzfilmen", Keleti Ujság 23, 108. sz. (1940): 3.

1922 – Aba-Novák Vilmos pályájának kezdete. Felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskola grafikai szakára. Az Olgyai Viktor által 1921-ben elindított szak a festőnövendékek számára nemcsak a rézkarc eladhatósága miatt volt vonzó, hanem mert a fényt és árnyékot, a finom tónusokat érzékeltetni tudó rézkarctechnika a fenséget árasztó rembrandti művészet világához, a 17. századhoz repítette vissza őket. Aba-Novák a grafikáiból (67 rajz és 20 rézkarc) rendezi meg első gyűjteményes kiállítását 1922 őszén, az Ernst Múzeumban. 1923-ban a Magyar Műkiadó Rt. gondozásában megjelenik az Aba-Novák Vilmos nyolc rézkarca című grafikai album. A lap jobb oldalán magasodik Petőfi alakja, kezében papírlapot tart, karja alatt idős édesapja látszik. „Elbeszélünk néha a letűnt időkről. / Hej, régibb idői boldogak valának!” – idézhették Petőfi sorait 1922-ben az Aba-Novák-grafika szemlélői.

Forrás:

E. Csorba Csilla: Bolyongó üstökös. A Petőfi-kultusz alakváltozatai. 2019. október 29. - 2020. szeptember 30.

1845. nyár végén, augusztustól szeptemberig a költő Erdélyi Ferenc református lelkésznél tartózkodott Gödöllőn. A parókián ismerte meg Mednyánszky Bertát, a gödöllői jószágigazgató lányát. A kapcsolatról számos, bizonytalan hitelességű visszaemlékezés született évtizedekkel később. Annyi bizonyos, hogy a költő legfeljebb háromszor találkozhatott a szép, szőke, kék szemű, vele egyidős lánnyal. Éppen ezért Berta mit sem tudott a váratlan leánykérésről, melyet Mednyánszky János, az apa természetesen visszautasított. E szerelem élményéből született a 39 verset tartalmazó ciklus, melyet Emich Gusztáv jelentetett meg 1845-ben. A költemények ugyanolyan formában, 10+9+10+8 szótagú, félrímes trochaikus sorokban íródtak, és részben párhuzamosan készültek a Versek 1844–1846 kéziratának lezárásával. Emich Gusztáv, mivel nem rendelkezett saját nyomdával, a Heckenast és Landerer társas céggel nyomtattatta ki a könyvet, s még nem remélt különösebb hasznot a megjelentetésétől.

Nem ritka, sőt tipikus, hogy térségekhez kapcsolódó toposzok áttevődnek a hely szülöttjére, az íróra is. A tág terű alföldi tájat, a pusztát Petőfi versei tették magyarságszimbólummá, ez a folyamat hatott az életképfestészetre is. Megszületett „a róna” romantikus toposza, ami a betyárok, pásztorok lakta kies, egzotikus táj ábrázolásának és a bécsi biedermeier zsánernek egy sajátos keveréke lett. Thannak ez a képe egy ismert sorozat része. A festő a magyar tájat megidéző képeit (Jelenet egy magyar csárdában, Magyar puszta tavasszal) első, jelentős nemzeti történeti tárgyú műve (Nyáry Lőrinc elfogatása, 1552) előtt, a valós helyszíntől távol, Bécsben festette.

Forrás:

Kalla Zsuzsa, "Az emlékkiállítás", in Önarckép álarcokban: A Petőfi Irodalmi Múzeum Arany János-kiállításának katalógusa, szerk. Vaderna Gábor (Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2018), 62-63.

A Felhők 66 versből álló ciklusának kéziratát Petőfi 1846. március 10-én hozta el Szalkszentmártonból Pestre, s adatta ki saját költségén Emich Gusztávval, aki a bizományi terjesztést vállalta. A tizenkettedrét nagyságú, hetven lapból álló, ismeretlen példányszámú kötet április 23-án jelent meg, és harminc krajcárért árusították. A versek cím nélküliek, római számozással követik egymást, illusztráció nem kapcsolódik hozzájuk. Bizonytalan ismeretekkel rendelkezünk a ciklus keletkezésének pontos idejéről: újabb kutatások szerint a versek Szalkszentmártonban, 1845. november 25. és 1846. március 10. között íródtak. Petőfi 1845-ben és 1846-ban többször – július közepén, augusztus végétől szeptember 8-ig, november végén, január elején, közepén, majd február végén – tartózkodott az ott fogadót és mészárszéket bérlő szüleinél, Szalkszentmártonban, s innen indult a lezárt kézirattal Pestre. A kötetből 1846. március 19-én már mutatványok jelentek meg a Pesti Divatlapban. A zömében rövid, négy-nyolcsoros, elégikus, időnként komor hangvételű versekből álló kompozíció a lét töredékességére és a megállíthatatlan értékvesztésre, az állandóság hiányára mutat rá – pl. A bánat? egy nagy oceán, az Emlékezet… –, és Petőfi sokat merít kedvelt mestere, Byron poétikájából.

A tréfálkozó levélkezdet után Petőfi több, éppen aktuális eseményt említ meg ügyvéd és költő ismerősének, Samarjay Károlynak (1821–1894). Többek között első verseskötete, a Versek 1842–1844 (Pest, 1844) kiadásának előkészületeiről számol be, végül még költészeti tanácsokkal is megtoldja sorait. Samarjay Károllyal való levelezésüknek ez az egyetlen megmaradt darabja. A címzés, bélyegző, pecsét és boríték nélküli levelet a Samarjay-család ajándékozta 1922-ben a Petőfi Társaságnak.

János vitéz története többször is felbukkan Jaschik Álmos (1885–1950) munkásságában, aki a könyvillusztráció mellett tervezett színházi díszleteket és jelmezeket, plakátokat, bélyegeket és bankjegyeket is. Az itt látható 1939-es és 1941-es grafikák szín- és formavilága már egészen más képet mutat, mint az 1920-as kiadáshoz készült szecessziós illusztrációk. A derengő, kissé álomszerű jelenetekkel szemben ezek a képei homogén színfoltokból épülnek fel és humoros részletekkel gazdagítva mesélik el János vitéz történetét. A változásban szerepet játszhat, hogy az 1930-as években Jaschik nem egy újabb illusztráció készítése miatt foglalkozott a János vitézzel, hanem azért, mert célja a költemény megfilmesítése volt. Az animációs film azonban anyagi és technikai okok miatt nem készült el.

Forrás:

"Magyar Népmesék - rajzfilmen", Keleti Ujság 23, 108. sz. (1940): 3.

Holló Barnabás (1865–1917) egyike volt Stróbl Alajos sikeres tanítványainak a Mintarajztanodában. Számos köztéri szobrot és reliefet készített. Egyik legismertebb alkotása a Magyar Tudományos Akadémia épületén látható dombormű, mely az Akadémia alapítását ábrázolja (1891–1893). Monumentális művei mellett figyelemre méltóak kisplasztikái is, melyek a népéletből vett jeleneteket dolgoznak fel. A Petőfi Irodalmi Múzeumban két verziója is megtalálható a juhászt ábrázoló kisplasztikának. Az egyik változaton (64.1503.1.) egy békésen pipázó juhászt láthatunk bő ingben és gatyában, kalappal a fején. Ezzel szemben az itt látható szobor Petőfi Megy a juhász szamáron… című versének szomorú sorait mintázza meg igen érzékletesen.

Forrás:

Goda Gertrud, Holló Barnabás (1865-1917) szobrászművész, Officina Musei 23 (Miskolc: Herman Ottó Múzeum, 2016), 29-30.

Az itt látható 1920-as vázlatfüzetben Haranghy Jenő (1894–1951) két témát dolgoz fel. Az első három kép Petőfi Sándor Anyám tyúkja című verséhez készült, a többi kép pedig a Pepi és Peti - két kiskacsa kalandjai az Állatkertben című meséhez.  Haranghy három tusrajzán Petőfi versének központi alakját mutatja be, a vers leírásához hűen fent a láda tetején, kivételes helyzetének tudatában szinte kevélyen ábrázolja a tyúkanyót. „Ej, mi a kő! tyúkanyó, kend / A szobában lakik itt bent? / Lám, csak jó az isten, jót ád, / Hogy fölvitte a kend dolgát! // Itt szaladgál föl és alá, / Még a ládára is fölszáll, / Eszébe jut, kotkodácsol, / S nem verik ki a szobából.”

Haranghy amellett, hogy könyveket illusztrált, készített ex libriseket, tervezett bélyegeket, mozaikdíszeket és üvegablakokat is. Legismertebb bélyegei közé tartozik az 1923-ban készült Petőfi-sorozat 40 koronás címlete. Pedagógusként is tevékenykedett az Iparművészeti Iskolában, tanítványai közé tartozott mások mellett Reich Károly és Szántó Piroska.

Petőfi Sándor feleségével, Szendrey Júliával és héthónapos Zoltán fiával 1849 júliusában Mezőberényben vendégeskedett másod-unokatestvérénél Orlai Petrics Sománál. A költő ott tartózkodása során sokat időzött fiatalkori ismerősénél Bonyhay Benjáminnál, ahol a diskurálás mellett elpipázgatott, újságot olvasott. Mindehhez házigazdájának 18. századból való, népi faragású székét használta. Közben Orlai, élve az alkalommal, megörökítette Petőfi Sándort, mint, ahogy tette ezt korábban többször, de ezúttal a költő kifejezett kérésére kedvenc mezőberényi gondolkodó székében festette le. Így született meg Petőfi utolsó élet utáni portréja, hiszen a költő innét Erdélybe indult, ahonnét nem tért vissza. A festmény két verzióban és több példányban ismert. A múzeumunkban található kompozíció az úgynevezett papucsos változat. Érdekessége, hogy a tintatartó alatt az Egy gondolat bánt engemet kezdetű vers sorai olvashatók.

Forrás:

Keserű Katalin, Orlai Petrics Soma (Budapest: Képzőművészeti Kiadó, 1984), 19.