"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.

Petőfi barátja, bernátfalvi Bernát Gáspár (1810–1873, ügyvéd, író, költő, zeneszerző), akinek „gazsiádák” néven illetett tréfái és adomái széles körben népszerűek voltak. Törs Kálmán, a Petőfi Társaság alapító tagja Bernát Gáspárról szóló nekrológjában így ír: „Petőfi e két levelét, csak bizalmasabb barátainak szerette megmutatni. Az egyikben így szólítja meg őt Petőfi: »Bálványom«. […] E két levelet sokan kérték tőle nagy áron, akkor is, mikor talán egy krajcárja se volt. Ő ilyenkor hidegvérrel dugta tárcájába a leveleket s így szólt: „Becsületes ember előtt az ilyen megfizethetetlen – többet ér egy dupla országnál.” (Vasárnapi Ujság, 1873. jan. 12.) Bernát Petőfinek címzett négy megmaradt levelét a Széchényi Könyvtár Kézirattára őrzi. A levelet a címzett maga ajándékozta Petőfi barátjának, gróf Teleki Sándornak, „a vad grófnak”, akinek fiától, gróf Teleki Jánostól (1868–1937, a koltói kastély utolsó ura) szerezte a mindkettőjüket tagjává fogadó Petőfi Társaság.

Telegdi Kovács Lajos (1818–1873) debreceni könyvkereskedő volt, kinek üzletében Petőfi is sűrűn megfordult. A honvéd című lelkesítő költeményt 1849. június 1. és 10. között írta Petőfi. Anyagi nehézségein könnyítendő vállalkozásba fogott, és saját költségén kinyomtatta a verset 50 000 példányban. Ebből – baráti közbenjárásra – a kormány 25 000 példányt rendelt, és megküldték a hadtesteknek, osszák szét a katonák között. A röplapok másik felét ismerős könyvárusoknak – Emich Gusztávnak, Telegdi Lajosnak – adta át a költő bizományos terjesztésre. Petőfi a levelet borítékká hajtotta és vörös viaszpecséttel rögzítette, nem postai úton kézbesítették. A címzés oldalán látható „Petőfi Sándor Pesth, 1849” rájegyzés nem Petőfi írása, talán Telegdi nyilvántartásában kerülhetett a levélre. A Petőfi Társaság leltárkönyve szerint a levél 1882-ben, Telegdi László ajándékaként került a gyűjteménybe. A Hon 1882-ben közölte a levelet néhány soros magyarázó szöveggel, amiből az derül ki, hogy a kéziratot egy fásládában lelték meg Debrecenben, majd átadták Jókai Mórnak, a Petőfi Társaság számára.

Az Irinyi József által szövegezett 12 pontot és Petőfi lelkesítő költeményét, a Nemzeti dalt március 15-én délelőtt az egyetemi ifjúság és a polgárok támogatásával, cenzori engedély nélkül kinyomtatták a Heckenast–Landerer kiadó nyomdájában, a Szép utcában. Az elkészült példányokat szétosztották a jelenlévők között. A magyar nyelvű változat mellett, tekintettel Pest-Buda lakosságának összetételére, mind a 12 pont, mind a Nemzeti dal németül is megjelent. A német nyelvű változat, melyet hamarosan más városokban is újranyomtak, rendkívül ritka példány, kevés maradt fenn belőle.

A sárgult, kissé tépett szélű fólió a Versek 1842–1844 című kötet (Pest, 1844) előfizetésével kapcsolatos. A Petőfi Társaság gyűjteményében maradt fenn.

21X13 cm méretű, kékes színű, restaurált fólió rektóján, a verzó üres. Autográf tintaírás, P. S. aláírással, a vers címe: Zsuzsikához. A lap alján Petőfi István saját kezű igazoló feljegyzése: „Petőfi Sándor bátyámnak saját kézzel írt költeménye. Petőfi István Felegyháza Octb 13. 867.” A kézirat a szakleltárkönyv feljegyzése szerint „a Petőfi Társaság törzsanyagából való”, ajándék az 1900-as évek elejéről. A régi iktatókönyvből megállapítható, hogy az ajándékozó egy olvashatatlan nevű, talán Berenczeny Béla, komáromi ügyvédtől kapta a kéziratot. Ez korábban még együtt volt a Balláné Nagy Zsuzsikától őrzött többi kézirattal (Zsuzsikához I., Zsuzsikához II.), de már nem volt azok között, amelyek a nagykőrösi gimnázium birtokába jutottak, feltehetően az 1860-as évek végén. Arra, hogy a kéziratot Petőfi még Dunavecsén odaadta a lánynak, s nem később, Pestről küldte el, a benne lévő szövegvariánsokból lehet következtetni: ezek még egy korábbi szövegállapotot mutatnak, amelyen Petőfi 1844. június–július folyamán több ponton javított. A vers eredeti címe, a korábbi fogalmazásban előforduló Az én kis Zsuzsikám szövegváltozat, valamint az összkiadások keltezése bizonyítja, hogy a dunavecsei Zsuzsika-versek egyikéről van szó: ő az a lány, akinek a megpillantását remélve néz ki ablakán a költő. Petőfi feltehetően egy Zsuzsika-ciklus gondolatával foglalkozott Dunavecsén, ebbe szánhatta a szóban forgó darabot is. A dunavecsei hagyomány szerint Petőfi szállásadójának, Nagy Pálnak két háza volt a községben, két egymás melletti telken. Az egyiknek, mely ma is áll, utcai szobáját foglalta el a költő. Petőfi 1844. június–júliusban, Pesten két módosítást tett a kéziratban, melyekkel az volt a célja, hogy a „Zsuzsika” név ne maradjon a versben: a címet Éjjelre, „Az én kis Zsuzsikám” sort „Az én kedves babám”-ra változtatta.

János vitéz története többször is felbukkan Jaschik Álmos (1885–1950) munkásságában, aki a könyvillusztráció mellett tervezett színházi díszleteket és jelmezeket, plakátokat, bélyegeket és bankjegyeket is. Az itt látható 1939-es és 1941-es grafikák szín- és formavilága már egészen más képet mutat, mint az 1920-as kiadáshoz készült szecessziós illusztrációk. A derengő, kissé álomszerű jelenetekkel szemben ezek a képei homogén színfoltokból épülnek fel és humoros részletekkel gazdagítva mesélik el János vitéz történetét. A változásban szerepet játszhat, hogy az 1930-as években Jaschik nem egy újabb illusztráció készítése miatt foglalkozott a János vitézzel, hanem azért, mert célja a költemény megfilmesítése volt. Az animációs film azonban anyagi és technikai okok miatt nem készült el.

Forrás:

"Magyar népmesék - rajzfilmen", Keleti Ujság 23, 108. sz. (1940): 3.

Tichy Gyula a Jóslat című, befejezetlenül maradt, különleges tollrajzciklusa az I. világháború alatt keletkezett. Megidézve a magyar történelem, tudomány és irodalom nagy alakjait, tudományos fantasztikus vízióba illesztette őket. A történet Petőfi Sándorral indul, akinek a felébresztett Hadúr hét nyilat ad. A költő a Királyhegyről egymás után kilövi a nyílvesszőket. A vesszők egy-egy elhunyt nemzeti hőst keltenek életre (például Kőrösi Csoma Sándort, Széchenyi Istvánt, Madách Imrét). A feltámasztott hősök saját csodafegyvert kifejlesztve, harcba szállnak népük oldalán.

Pákh Johanna és Pákh Vilma Pákh Mihály (1795–1858) evangélikus szuperintendens leányai voltak, testvérük, Albert (1823–1867, író, újságíró, a Tízek Társasága, valamint a Kisfaludy Társaság tagja, a Vasárnapi Ujság alapítója) pedig Petőfi legjobb barátai közé tartozott. A levél Petőfi autográf tintaírásával íródott, a fólión idegen kéz tintaírású sorai láthatók, melyek áthúzással törölve lettek. Az áthúzások miatt és az erős fakultság következtében a tintaírás nehezen olvasható; a papír sárgult, egyenetlen szélű, restaurált. A rektón és a verzón egyaránt soronként törölt írás feltehetően Pákh Alberttől származik. A Petőfi Sándor levelezése (Bp., 1964) kötetben Toporczer Amália neve Topscher Amáliaként szerepel. A kéziratot Kéry Gyula gyűjtötte be a Pákh családtól a Petőfi Társaság számára.

A kézirat verzóján Egressy Gábor rájegyzése olvasható: „Petőfi Sándor e költeményt, igy, sajátkezűleg írva, elhozta nekem 1847-diki év elején. Kérdezte: Megengedem-e hogy közölhesse? Én kértem őt, hogy e költemény közölhetési jogát engedje át nekem egészen. ’S ő engem e joggal mindörökre megajándékozott. 1850-ben, Törökországból hazatérvén, honn maradt könyvtáramban e becses kéziratot, miröl már el is feledkeztem, ujra feltaláltam. Ugy látszott, mintha a’ jobb világba költözött Sándor szellemével találkoztam volna e pillanatban. 1850-diki december 18-dikán adtam ezt Etelka lányomnak névnapi ajándokul.” Petőfi és a nála tizenöt évvel idősebb színész, Egressy Gábor barátsága 1839-ben kezdődött. Egressy volt a kapocs a negyvenes évek demokrata és radikális ifjúsága, az Ifjú Magyarország mozgalma és az 1848-as Fiatal Magyarország között, mely részben azonos a Tízek Társaságával is. A színész szervezte meg Petőfi egyetlen fellépését a Nemzeti Színházban saját jutalomjátékán, amikor Gémesi nótáriust játszotta 1844. október 12-én Szigligeti Ede Szökött katona című népszínművében. A színésznek és Szentpétery Zsuzsanna színésznőnek három gyermeke volt, Ákos, Etelka (1835. máj. 22. – 1909. okt. 29.) és Árpád. Ákos kései és nem minden ponton hiteles visszaemlékezése szerint Petőfi verseivel szerette volna meghódítani Etelkát, valójában a Tóth Teréz nevelőintézetébe járó leánnyal ritkán találkozhatott. A versből mindazonáltal egyértelműen látszik, hogy a költő rácsodálkozik a régen, legutóbb még gyermekként látott kiskamaszra, aki a költemény megírásakor úgy 12 éves lehetett. A vers címzettje később híres színésznő lett, a szintén gyermekszínész, majd festő Telepy Károly oldalán. Portréja intézményünk művészeti gyűjteményének kiemelkedő darabja. A kéziratot a már özv. Telepy Károlyné Egressy Galambos Etelka 1908-ban, betegeskedve, apja születési centenáriumán a Petőfi Háznak ajándékozta. A műnek van egy másik autográf kézirata is, melyet az Országos Széchényi Könyvtár őriz.

A Petőfi-költemények első összkiadását az Emich Gusztáv kiadóvállalatából 1868-ban részvénytársasággá alakult Athenaeum valósította meg. A nagy formátumú, egykötetes, képes díszkiadást az 1870-es évek elején hazánk legkiválóbb grafikusművészei, köztük Lotz Károly és Székely Bertalan illusztrálták, a szövegek összegyűjtésével és elrendezésével Greguss Ágost egyetemi tanárt, esztétát bízták meg. 1869-ben elhunyt id. Emich Gusztáv, az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. alapítója, ekkor választották igazgatósági taggá Greguss Ágostot, aki ráadásul Petőfi személyes ismerőse volt. Petőfi 1845-ben, mint költő¬társához, verset írt, 1847-ben azonban, az összes költemények bírálata miatt már durván támadta. Greguss több éves munkával szerkesztette a kötetet, egybevonva az Összes költemények és az Újabb költemények anyagát. Fölvette az utóbbiak közül politikai okok miatt addig kimaradt darabok zömét, másoknak megcsonkított szövegét kiegészítette, összegyűjtötte a zsengéket, a töredékeket is, s „Toldalék”-ként a kötet végére illesztette. Ide olvasztotta be a Gyulai Pál által szerkesztett, s 1863-ban a Pfeifer kiadónál megjelent Petőfi Sándor vegyes művei I–III. versanyagát is, A helység kalapácsa kivételével, amely a „Nagyobb költemények” közé, a törzsanyagba került. Több forradalmi darabot azonban még mindig nem tartott kiadhatónak. A cím, Petőfi Sándor költeményei is kerülte az összes jelzőt. A kötet 65 illusztrációt tartalmazott, a költő portréját Jankó János rajzolta meg. Az aláírás nélküli rövid előszót Gyulai szövegezte. A díszkiadás később több alakváltozáson ment át, több színvariánsú kötéstáblával is megjelent – jelentős sikert aratva a közönség körében.

A sapkát Szendrey Júlia menyasszonysága idején hímezte Petőfinek. A költő 1848-ban használt jegyzőkönyvében, amelyben Szendrey Júliától is találhatóak bejegyzések, az „S. elhozott ruhái” című jegyzékben két házisapka szerepel. (OSZK Kézirattár, Fond VII/85.)

„Jókai Mór szombaton egy nehéz selyemből horgolt vörös színű házi föveget kapott ajándékba Kolozsvári Lajos pesti szabómestertől. A föveg különös becse abban áll, hogy a Petőfié volt, melyet egykor neje készített neki menyasszony korában. Egyetlen fia később megszorulva, eladta azt csekény pénzért, Kolozsvári Lajos pedig harmad kézből megvette magának, mígnem most csinos tokban Jókainak ajándékozta, aki rögtön ráismert, miután egykor sokszor látta a költő fején. Ha egykor Petőfi hátrahagyott apróságai össze lesznek gyűjtve a múzeumban: akkor jelenlegi birtokosa e föveget is az emlékek közé adja.” ([Sz. n.]: Jókai Mór..., Fővárosi Lapok, 1873. jan. 21.) A Petőfi Irodalmi Múzeumban található házisapka talán azonos azzal a tárggyal, ami Petőfi Zoltántól került Kolozsvári Lajos pesti szabómesterhez, majd Jókaihoz.

„Hát vállatrántó / És fej billentő / És hálósapkás / Jó békés polgár / Lesz a tüzes ifjú?” (Petőfi Sándor: A haraghoz, 1847)

A kézirat A hazáról című vers tisztázatának második fele: a hatodiktól a tizenkettedik strófáig. A nyomtatott közlésben már elhagyott római számokkal való tagolás szerint a szöveg a II-vel kezdődik, alatta három szép, tisztázott írású versszakkal (a lap alján a halvány, ceruzaírású sor az utolsó előtti tisztázati sor végső változata, a sort Petőfi kicserélte). A folytatás – azaz a negyedik versszak – a lap hátoldalán, a bal felső részen olvasható. Jól látszik, hogy az ötödik versszakot is elkezdte leírni a költő, de már az ékezetet sem tette ki a szóra, a szöveget a szemközti, jobb oldalon a III. szám alatt folytatta három további versszakkal. A végső változatban az első versszak második sorát a felette látható ceruzaírású sorra cserélte, a második és a harmadik versszakot pedig kihúzta. A negyedik oldal felső részén egy negyedik áthúzott versszakot látunk, alatta pedig két fogalmazvány versszakot. A végső kiadásban ezekre cserélte le Petőfi a kihúzott hármat. Ilyen módon egymás mellett tanulmányozható az egy időben keletkezett tisztázó, fegyelmezett szépírás és a lendületesebb, energikus fogalmazóírás, azaz tanúi lehetünk egy vers formálódásának. A kéziratot Dömötör Bertalan dömsödi református lelkész felesége, Keresztes Teréz ajándékozta a Petőfi Társaságnak az 1900-as évek elején.

Kubinyi Rudolf (1816–1896) középnemes, akit Okos Rudiként emlegettek Gömör vármegyében. Várgedei kastélyában többször vendégeskedett Petőfi: „Pompás napokat töltöttem Várgedén. Említésre méltó Kubinyi Rudi könyvtára, mely magába foglalja az angol, francia, német, olasz s spanyol irodalom remekeit s csaknem az egész magyar irodalmat.” (Úti jegyzetek, 1845) Kubinyi Rudolf valószínűleg az Ellenzéki Kör március közepe táján rendezett estélyén találkozott Petőfivel, ahol ígéretet tett neki, hogy „Szent György napjáig” kölcsönnel segíti ki. A levél „sasok és fülemilék” utalása célzás Tompa Mihály A csalogány és a sas című, a Hazánkban megjelent költeményére.

A vers kéziratát Petőfi 1847. február 20-i levelében küldte el Kovács Pálnak, miután Kovács február 15. körüli, elveszett levelében visszajuttatta hozzá Nagy-Károlyban című költeményének a cenzor által elutasított kéziratát.
A címzés és boríték nélküli levél Kovács Pál örököseitől ajándékként került Endrődi Sándor közvetítésével a Petőfi Házba.

1845. nyár végén, augusztustól szeptemberig a költő Erdélyi Ferenc református lelkésznél tartózkodott Gödöllőn. A parókián ismerte meg Mednyánszky Bertát, a gödöllői jószágigazgató lányát. A kapcsolatról számos, bizonytalan hitelességű visszaemlékezés született évtizedekkel később. Annyi bizonyos, hogy a költő legfeljebb háromszor találkozhatott a szép, szőke, kék szemű, vele egyidős lánnyal. Éppen ezért Berta mit sem tudott a váratlan leánykérésről, melyet Mednyánszky János, az apa természetesen visszautasított. E szerelem élményéből született a 39 verset tartalmazó ciklus, melyet Emich Gusztáv jelentetett meg 1845-ben. A költemények ugyanolyan formában, 10+9+10+8 szótagú, félrímes trochaikus sorokban íródtak, és részben párhuzamosan készültek a Versek 1844–1846 kéziratának lezárásával. Emich Gusztáv, mivel nem rendelkezett saját nyomdával, a Heckenast és Landerer társas céggel nyomtattatta ki a könyvet, s még nem remélt különösebb hasznot a megjelentetésétől.