Petőfi 1846. augusztus 30-án este érhetett gyorskocsival Debrecenbe, ahonnan másnap folytathatta útját Szatmárra, ahol a visszaemlékezések szerint politika és irodalom körül folyt a diskurzus a helyi politikusok és a Tízek Társasága tagjai között. Valószínű, hogy egy ilyen vitába torkolló beszélgetés költői lenyomata a vers.

A fólió rektóján Petőfi autográf kísérőlevelét olvashatjuk, melynek címzettje Kovács Pál (1808–1885, győri orvos és író) és benne említi Lisznyai Damó Kálmán (1823–1863) költőt, a Tízek Társaságának tagját.

Petőfi Sándor feltételezett atillája. Varjas Bélánénak, a gyűjtemény hajdani kezelőjének szóbeli közlése szerint a ruhadarab 1926 után Mezőberényből került a gyűjteménybe. Hitelt érdemlően nem bizonyított, hogy az atilla valóban Petőfié volt, de az 1840-es évekre jellemző anyaga és szabása, valamint kis mérete - Petőfi köztudottan kis növésű és vékony dongájú volt - erősíti a feltételezést, miszerint a költő ruhatárába tartozott. Az öltözék nagyon hasonló, de nem azonos az Orlai Petrics Soma Petőfi Pesten 1848-ban (MTA Tudósklub), illetve Barabás Miklós Petőfi mint nemzetőr című képén láthatóval.

Petőfi megházasodásáról ad hírt barátjának, bernátfalvi Bernát Gáspárnak (1810–1873, ügyvéd, író, költő, zeneszerző), akinek „gazsiádák” néven illetett tréfái és adomái széles körben népszerűek voltak. Törs Kálmán, a Petőfi Társaság alapító tagja Bernát Gáspárról szóló nekrológjában így ír: „Petőfi e két levelét, csak bizalmasabb barátainak szerette megmutatni. […] A másikban, melyben már azt is tudtára adja, hogy megnősült, egy kis „paprikást” kér, ami jól esik a sok szerelmi édességre, „de ne legyen annyira paprikás, hogy aztán az asszony ne élvezhesse”. E levél így van címezve: „Szent Gáspár barátomnak.” E két levelet sokan kérték tőle nagy áron, akkor is, mikor talán egy krajcárja se volt. Ő ilyenkor hidegvérrel dugta tárcájába a leveleket s így szólt: „Becsületes ember előtt az ilyen megfizethetetlen – többet ér egy dupla országnál.” (Vasárnapi Ujság, 1873. jan. 12.) Bernát Petőfinek címzett négy megmaradt levelét a Széchényi Könyvtár Kézirattára őrzi. A levelet a címzett maga ajándékozta Petőfi barátjának, gróf Teleki Sándornak, „a vad grófnak”, akinek fiától, gróf Teleki Jánostól (1868–1937, a koltói kastély utolsó ura) szerezte a mindkettőjüket tagjává fogadó Petőfi Társaság.

Nem ritka, sőt tipikus, hogy térségekhez kapcsolódó toposzok áttevődnek a hely szülöttjére, az íróra is. A tág terű alföldi tájat, a pusztát Petőfi versei tették magyarságszimbólummá, ez a folyamat hatott az életképfestészetre is. Megszületett „a róna” romantikus toposza, ami a betyárok, pásztorok lakta kies, egzotikus táj ábrázolásának és a bécsi biedermeier zsánernek egy sajátos keveréke lett. Thannak ez a képe egy ismert sorozat része. A festő a magyar tájat megidéző képeit (Jelenet egy magyar csárdában, Magyar puszta tavasszal) első, jelentős nemzeti történeti tárgyú műve (Nyáry Lőrinc elfogatása, 1552) előtt, a valós helyszíntől távol, Bécsben festette.

Forrás:

Kalla Zsuzsa, "Az emlékkiállítás", in Önarckép álarcokban: A Petőfi Irodalmi Múzeum Arany János-kiállításának katalógusa, szerk. Vaderna Gábor (Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2018), 62-63.

Térey Mari (?–1857) Térey Gábornak, a Károlyi-uradalmak nagykárolyi jószágigazgatójának lánya, Szendrey Júliának – aki Szendrey Ignác, a Károlyi-uradalmak erdődi jószágigazgatójának leánya – bizalmas barátnője volt. A levél lényeges mondandója Petőfi sértődött üdvözlete Júlia boldog házasságához. Ez idő tájt juthatott el ugyanis hozzá a gazdag Uray Endre neve, aki kérőként bírta Júlia szüleinek pártfogását. A levélben említett, mellékelt könyv a Petőfi Sándor összes költeményei, ami március 15-én került ki a nyomdából. A postai feladásnál biztosabb megoldásnak tűnt, hogy a levelet és a könyvet a pesti Károlyi-palota – ma a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó – épületébe vigye el Petőfi, ahol rendszeres időközönként vitték-hozták az összegyűlt postát a Károlyi-uradalmak központjaiba és vissza. A kézbesítés e módját Bártfay Lászlónak, Károlyi György titkárának és központi ügyészének köszönhették az irodalmi élet szereplői, Kölcsey Ferenc egy 1827-es Szemere Pálnak írott levelében egyenesen „Bártfay’ postájá”-nak nevezi a lehetőséget. A levél Kováts Eduárd, Térey Mária férjének ajándékaként került a Petőfi Társasághoz 1883-ban. A mellékelt könyv az Országos Széchényi Könyvtár Petőfi-könyvtárában található.

Petőfi Pesten ismerte meg a jogászkodó Pap Zsigmondot (1823–1904), aki később Nagybányán telepedett le. Festőként is tevékenykedett, Petőfi őt kérte meg, hogy fesse le számára Júliát.

"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.

Festő rokonának és jó barátjának a költő több alkalommal ült modellt. Orlai Petrics Soma legismertebb Petőfi Sándor mellképe 1848 nyarán készülhetett, és a Nemzeti Múzeum őrzi. A művész később többször megfestette ezt a kompozíciót. Különleges fekete fehér változata a Petőfi Irodalmi Múzeum gyűjteményében található.

Forrás:

Keserü Katalin, Orlai Petrics Soma (Budapest: Képzőművészeti Kiadó, 1984), 18.

Szendrey Júlia autográf tintaírású nyilatkozata teljes névaláírással, idegen kezek tinta- illetve ceruzaírású rájegyzésével, két viaszpecséttel, az 1. fólió rektója erősen sárgult, a tintaírás fakulóban. Szendrey Júlia aláírása mellett a viaszpecséten P. S. monogram szerepel. A fólión még látható Horvát Gyula aláírása és pecsétje. Az irat említi August von Heydte osztrák őrnagyot, aki majd 1854-ben tanúskodik Petőfi elestéről a segesvári csatatéren.

A tréfálkozó levélkezdet után Petőfi több, éppen aktuális eseményt említ meg ügyvéd és költő ismerősének, Samarjay Károlynak (1821–1894). Többek között első verseskötete, a Versek 1842–1844 (Pest, 1844) kiadásának előkészületeiről számol be, végül még költészeti tanácsokkal is megtoldja sorait. Samarjay Károllyal való levelezésüknek ez az egyetlen megmaradt darabja. A címzés, bélyegző, pecsét és boríték nélküli levelet a Samarjay-család ajándékozta 1922-ben a Petőfi Társaságnak.

Petőfi könyvtárának csupán töredéke maradt fenn, részben az Országos Széchényi Könyvtárban, részben múzeumunkban találhatók egykori saját példányai. Arany János ajándéka volt George Sand Mauprat című, 1837-ben Brüsszelben megjelent kötete, melyet valószínűleg Szendrey Júlia kedvéért adhatott Petőfinek afféle szerelmeseknek szóló könyvként, talán 1847. június 1. és 10. között, amikor Petőfi Szalontán vendégeskedett. A két egybekötött könyvből álló mű eredeti kötéstáblája nem maradt fenn, a címoldalon olvasható a dedikáció: Petőfi Sándornak Arany János. Petőfi felesége kedvenc írónőjétől idegenkedett, miként az Úti levelekben is írja: „George Sand az új világ csodája és én bámulom, talán imádom is, de nem szeretem. O, mint a mészáros a marha böndőjét, fölhasítja a társadalmat, hogy megmutassa belsejének egész rondaságát, és azt kiáltja: így nem maradhat! ... oh, ez merész, dicső, nagy munka, de férfinak való, nem asszonynak. Regényeinek olvasásakor mindig megzavar a gondolat, hogy ezeket asszony írta, s szinte kedvetlenül teszem le. Ha már munkás az asszony, jó, hadd főzzön a konyhában, hadd gyomláljon a kertben, itt szép, ha bepiszkolja is kezét; de az istállót bízza a férfiakra.” (Úti levelek Kerényi Frigyeshez, XVIII., Koltó, 1847. okt. 14.) A kötet bibliográfiai leírása: Mauprat, par George Sand. Tome I–II. Bruxelles, Meline, Cans et Compagnie, 1837. Kemény fedelű papírkötésben, műbőr, aranyozott gerinccel.

"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.

A kézirat tisztázat, kékeszöld fóliókon, korábbi kétrét hajtogatás nyomaival a mottót Petőfi eltérő színű tintával és szemmel láthatólag utólag írta be a cím és a szöveg közé, a mottó a későbbi közlésekből elmaradt. A versnek még két kéziratváltozata lappang: Somogyi József 1871-es állítása szerint Petőfi Debrecenben a szeme láttára írta az Ivás közben című verset, majd átadta a Lepke című kéziratos diáklap számára. Somogyi József közölte az addig ismeretlen mottó szövegét is. Ez a kézirat azonban sohasem került elő. Péchy Imre pedig Kiadatlan költemény Petőfitől című cikkében (Figyelő, 1871, jan. 24., 43.), melyben egyébiránt a Sorshúzás előtt című verssel foglalkozik, megemlíti, hogy apja, aki „mint hittanhallgató 1843–44-ben Debrecenben ismeretségben állt Petőfivel”, kézirataiból több költeményt lemásolt, az Ivás közben című bordalt is. Ez másolat volt ugyan, de elképzelhető, hogy egy ismeretlen eredeti kézirat után készült, mely nem azonos a most bemutatottal. Ez a másolat sem került elő. Érdekes, hogy Petőfi saját kezűleg sajtó alá rendezett köteteiben az Ivás közben messze került a többi debreceni verstől: az 1844. április–májusban írt dunavecsei versek között találjuk, az Éjjel és a Vizen szomszédságában. Ferenczi Zoltán feltevése szerint a Nemzeti Körtől felkért bírálók hagyatták ki. Vidám diáktársaságban való előadásra alkalmas darab, mely kitűnően megfigyeli a borközi állapot tüneteit (dadogás, szótévesztés, hencegés azzal, hogy bírja a bort, elálmosodás), de a zsánerfigurával azonosul. A költemény előzménye annak az 1844. évi verscsoportnak melyben Petőfi telhetetlen borivó, könnyelmű bohém-figurának mutatja magát. Pándi Pál mutatott rá, hogy a vers tudatosan illeszkedik a műfaj irodalmi előzményeihez, a költemények eredetileg egy Csokonai-strófa volt a mottója, formailag pedig a Fóti dalt követi. Maradtak fenn emlékezések a vers keletkezésének állítólagos közelebbi körülményeiről. Kettő közülük megközelítően azonos. Somogyi József így mondja el: Petőfi gyakran feljárt a debreceni kollégium „olvasóköri helyiségébe”, ahol Somogyi és Kovács József többekkel pénzt adtak össze, és kedélyes estét rendeztek. Éjféltájban Somogyi felszólította Petőfit, hogy írjon valamit a Lepke című folyóiratba. Petőfi ekkor papírt kért, és felírta a címet: Ivás közben. A kéziratot a PIM 1965-ben gyűjteményezte Vasberényi Gézától, akihez Szakonyi Emesétől, Balogh Jánosnak, Arany János és Petőfi nagyszalontai barátjának leszármazottjától került.

Petőfi egyetlen, a francia korai romantika hatása alatt született regénye, A hóhér kötele 1846-ban jelent meg. Petőfi 1846 tavaszán Szalkszentmártonban írta, ahol szülei fogadót és mészárszéket béreltek, s Adolf Hartleben jelentette meg.

A regénynek bibliai mottója van: „…Megbüntetem az atyák vétkeit a fiaikban harmad és negyed íziglen...” A több generáción átívelő történet a végzet regénye, középpontjában a pénz, vagyon és a bosszúvágy motívumaival. A hóhér kötele a francia romantika és Eötvös József A karthauzi című regényének hatását mutatja.

Témája a kor konvencionális motívuma: a két barát, Andorlaki Máté és Ternyei Boldizsár ugyanabba a lányba, Rózába szerelmesek. Bár Róza Andorlakit szereti, annak szeretőjétől született törvénytelen gyermeke miatt enged szülei kívánságának, és Ternyeihez megy feleségül. Róza öngyilkosságát követően Andorlaki bosszút áll: kártyán elnyeri ellensége minden pénzét, vagyonát. A versengő ellenfelek éltető ereje a bosszú: egymás fiait, sőt az unokát is tönkreteszik, öngyilkosságba vagy bitóra kergetik.

A kézirat A hazáról című vers tisztázatának második fele: a hatodiktól a tizenkettedik strófáig. A nyomtatott közlésben már elhagyott római számokkal való tagolás szerint a szöveg a II-vel kezdődik, alatta három szép, tisztázott írású versszakkal (a lap alján a halvány, ceruzaírású sor az utolsó előtti tisztázati sor végső változata, a sort Petőfi kicserélte). A folytatás – azaz a negyedik versszak – a lap hátoldalán, a bal felső részen olvasható. Jól látszik, hogy az ötödik versszakot is elkezdte leírni a költő, de már az ékezetet sem tette ki a szóra, a szöveget a szemközti, jobb oldalon a III. szám alatt folytatta három további versszakkal. A végső változatban az első versszak második sorát a felette látható ceruzaírású sorra cserélte, a második és a harmadik versszakot pedig kihúzta. A negyedik oldal felső részén egy negyedik áthúzott versszakot látunk, alatta pedig két fogalmazvány versszakot. A végső kiadásban ezekre cserélte le Petőfi a kihúzott hármat. Ilyen módon egymás mellett tanulmányozható az egy időben keletkezett tisztázó, fegyelmezett szépírás és a lendületesebb, energikus fogalmazóírás, azaz tanúi lehetünk egy vers formálódásának. A kéziratot Dömötör Bertalan dömsödi református lelkész felesége, Keresztes Teréz ajándékozta a Petőfi Társaságnak az 1900-as évek elején.

Petőfi 1848 pünkösdjén összeveszett Jókai Mórral, annak Laborfalvi Rózával bontakozó szerelme miatt. Az ok nemcsak a korkülönbség és a törvénytelen gyermek volt, hanem a színésznő arisztokrata kapcsolatai is irritálták a költőt. Az író ekkor elköltözött Petőfiéktől a Fűzfa utcai Schiller-házból (ma Dohány utca 16–18.), ahol bérlő volt. Petőfi felháborodásában még Jókaynét is értesítette a helyzetről, aki Pestre jőve szemrehányásokkal illette fiát. „Petőfinek e vad indulatossága idézte fejemre életemnek legnagyobb fájdalmát, az anyaátkot” – írta visszaemlékezéseiben Jókai. Tovább rombolta barátságukat és sajtópolémiát is eredményezett kettejük közt a Vörösmartyhoz, Midőn a nemzetgyűlésben augusztus 21-én a hadügyben a többséggel szavazott című vers, és annak Jókai akarata ellenére, távollétében való közlése az Életképekben. A levélben barátját Laborfalvi Móricnak nevezi Petőfi, gúnyosan érzékeltetve ezzel, hogy a házasság már megköttetett. Az esküvőt a nyilvánosság kizárásával augusztus 29-én Rákoscsabán tartották. A levél Jókai Mór hagyatékából került a Petőfi Ház gyűjteményébe.