A Petőfi Társaság anyaga, özv. Schneider Jánosné Hruz Anna adománya Pozsonyból, Kéry Gyula gyűjtése. Az ereklyetartó Benczúr Gyuláné adománya. „E bizonytalan állapot azonban nem tartott sokáig, Szendreyék végre is belátták, hogy Júliát le nem beszélhetik szándékáról, s alig egy hét elteltével e találkozás után, Szendrey utasított, hogy menjek Petőfihez, s mondjam meg neki, hogy ’csináljanak, amit akarnak’. Egyszersmind felszólított, hogy kérjem fel a helybeli papot s valami bizalmas nőt, akik találkozásukkor jelen legyenek, mivel a szülők nem akarnak jelen lenni. E megbízás folytán én azonnal leszaladtam a legközelebb lakó Tomasek ispánnéhoz (aki Lauka Gusztáv nővére volt), onnét a helybeli paphoz és Petőfihez, s rövid időn együtt voltak mind a négyen a vár egyik termében. Augusztus 5-én történt e találkozás, melyen mindjárt meghatározták az esküvő napját is, mely szeptember 8-ára tűzetett ki.” (Sass Károly: Adatok Petőfi házassága történetéhez, Halasi Újság, 1883. szept. 2. és 9.) „Itt a gyűrű, itt a gyűrű, / Itt van végre ujjamon! / Itt van ajka, itt van ajka, Itt van végre ajkamon!” // Oh mi édes, oh mi édes / A csók piros ajakán! / A kerek világnak minden / Édessége itt van tán.” (Petőfi Sándor: Augusztus 5-dikén, 1947) „Leestem ugyan a szabadság szárnyáról, / Be vagyok kerítve egy kis karikába, / De mért kívánkoznám ki e karikából, / Midőn minden gyönyör ide van bezárva?” (Petőfi Sándor: Arany Jánosnál, 1847)
A Petőfi Sándor és Szendrey Júlia összetartozását jelképező aranygyűrűn Szendrey Júlia monogramja, valamint házasságkötésük dátuma van bevésve: „J. S. 1847.”  A mesterjegy alapján megállapítható, hogy a gyűrűt a pesti Király utcai Prandtner ötvösdinasztia egyik tagja készítette.A gyűrűt 19. század utolsó harmadában kibontakozó Petőfi-kultusz idején helyezték el egy külön erre a célra készített, monstrancia formájú ereklyetartóban, melynek egész felületét indás, virágmintás, gazdag díszítés borítja.

A jó állapotú, 2000-ben restaurált  festményt Ernst Lajos, a Petőfi-vonatkozású tárgyak és műalkotások szenvedélyes gyűjtője publikálta 1922-ben. Tanulmányában leírja, hogy a képet Pesten vásárolta egy ügynöktől, aki elmondása szerint egy tanítótól vette korábban. A festmény hitelességét a hátoldalán olvasható feliratra - Alexander Petrovics 1834 - alapozta, nem teljesen jogtalanul. A költő 1834-ben valóban Pesten járt iskolába: az evangélikus, majd a piarista gimnáziumban folytatta tanulmányait. Társai közül kitűnt szép kézírásával és rajzkészségével, ennek kézzelfogható bizonyítéka első fennmaradt, két évvel későbbi rajza, amely gyakorlott, sőt tehetséges kézre utal. Ahogy aszódi tanára írta róla: "...írt és rajzolt minden társai közt legjobban, s ő egyedül, ki a közös szépírási mutatványok szólapját csinos koszorúval díszítheté". Ernst ezért feltételezi, hogy esetleg valamelyik pesti rajztanára festhette le a fiatal fiút. A képet más, értékes és hiteles Petőfi-vonatkozású tárggyal együtt 1909-ben, a Petőfi Ház megnyitásakor felajánlotta a múzeumnak, azonban mivel feltételeit a Petőfi Társaság elutasította, az 1912-ben megnyitott Ernst Múzeum egy külön teremben mutatta be a Petőfi-gyűjteményt.

Forrás:

Adrovitz Anna, Arcpoetica: Petőfi Sándor életében készült képmásai (Budapest, Petőfi Irodalmi Múzeum, 2012), 23.

Térey Mari (?–1857) Térey Gábornak, a Károlyi-uradalmak nagykárolyi jószágigazgatójának lánya, Szendrey Júliának – aki Szendrey Ignác, a Károlyi-uradalmak erdődi jószágigazgatójának leánya – bizalmas barátnője volt. A levél lényeges mondandója Petőfi sértődött üdvözlete Júlia boldog házasságához. Ez idő tájt juthatott el ugyanis hozzá a gazdag Uray Endre neve, aki kérőként bírta Júlia szüleinek pártfogását. A levélben említett, mellékelt könyv a Petőfi Sándor összes költeményei, ami március 15-én került ki a nyomdából. A postai feladásnál biztosabb megoldásnak tűnt, hogy a levelet és a könyvet a pesti Károlyi-palota – ma a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó – épületébe vigye el Petőfi, ahol rendszeres időközönként vitték-hozták az összegyűlt postát a Károlyi-uradalmak központjaiba és vissza. A kézbesítés e módját Bártfay Lászlónak, Károlyi György titkárának és központi ügyészének köszönhették az irodalmi élet szereplői, Kölcsey Ferenc egy 1827-es Szemere Pálnak írott levelében egyenesen „Bártfay’ postájá”-nak nevezi a lehetőséget. A levél Kováts Eduárd, Térey Mária férjének ajándékaként került a Petőfi Társasághoz 1883-ban. A mellékelt könyv az Országos Széchényi Könyvtár Petőfi-könyvtárában található.

A Pesti Divatlap, mely a Regélő Pesti Divatlap örökségét folytatta, társadalmi, szépirodalmi és művészeti hetilap volt, első száma 1844. július 6-án jelent meg Vahot Imre szerkesztésében, negyedrétű két ív terjedelemben. Főként a társasági élettel, a szépirodalommal és képzőművészettel foglalkozott, gazdagon illusztrálva divatképekkel, írók és művészek arcképeivel, színpadi képekkel, nemzeti és népdalok kottáival. Vahot segédszerkesztőként alkalmazta Petőfit, aki fontos műveit, pl. a Vajda Péter halálára, A magyar nemes, Gyermekkori barátnémhoz címűeket publikálta itt, valamint a János vitéz című elbeszélő költeményét is 1845 márciusában. 1846 közepén azonban távozott a laptól. Vahot 1848 közepétől az év végéig Budapesti Divatlap címváltozattal adta ki, majd végleg megszűnt.

A kötet a Petőfi Társaság gyűjteményéből származik.

Benedekfalvi Luby Zsigmond (1819–1887) jegyző, Szatmár vármegye főszolgabírája, királyi tanácsos, Petőfi szatmári baráti köréhez tartozott. A levélben említett Pap Endre (1817–1851), akinél a levél írásának idején Petőfi tartózkodott, jogász költő, országgyűlési követ volt. A levélnek két melléklete van, az első Pap Endre levele Luby Zsigmondnak, a másik Kondor Sándor tintaírású hitelesítő sorai egy szakadt borítékon. A kéziratot 1956-ban gyűjteményezte intézményünk Luby Zsigmond unokájától, Luby Margit (1885–1976) néprajzkutatótól 1956-ban.

Később Emléksorok III. – S. Zs. kisasszonynak ill. S. Zs. kisasszony emlékkönyvébe címmel. A vers címzettjének, Sass Zsófiának papírdobozból, s öt szálló 140 x 90 milliméterre vágott, különböző színű és minőségű papírlapból álló emlékkönyvében maradt fenn. Az S. Zs. nem más, mint Sass Zsófia, idősebb Sass István és Farkas Erzsébet harmadik gyermeke, Petőfi osztálytársának és barátjának Sass Istvánnak 1823-ban született húga. A „méhek s virágok” alapvetően szerelmi szimbolikáját Petőfi a versben méh=szorgalom, megbízhatóság, barátság jelentéstartalomba játszotta át. Kéry Gyula a családi hagyományból úgy értesült, hogy Sass Zsófia a vers megírása idején, 1845 nyarán már menyasszonya volt későbbi férjének, Halasy Károly gyönki ügyvédnek.

A kisméretű festmény hátoldalán olvasható, tintával írt felirat szerint a kép Orlai tulajdonát képezte, és 1880. július 26-án bocsátották árverésre, a művész halála után mintegy másfél hónappal. Múzeumunk gyűjteményébe a Petőfi Ház anyagából került be. A kopár szobában útiládáján ülő, elhivatott, nyomorgó költő témáját Orlai több változatban és méretben megfestette. Az ablakból nyíló havas táj, a szegényes környezet, a köpenybe burkolózó, versíró Petőfi Sándor alakja, a tenyerében szorongatott pipa Egy telem Debrecenben című költeményét idézik meg.

A kéziraton a cím ceruzával kétszer át van húzva, fölé ceruzával II-es számot írtak.
A Dal a pipáról és más egyébről volt a mű első változata, mely egy kézirategységen maradt fenn a Vándorélettel, amit Petőfi még 1844 húsvétja előtt (április 7–8.) adott át Császár Ferencnek. A Dal a pipáról s más egyébről című változat kora tavasszal, Petőfi pesti tartózkodása első hónapjában, március folyamán vagy április első napjaiban keletkezhetett. Erre következtethetünk abból az adatból is, hogy Petőfi a verset, mely első kötetében még a húsvéti hazatéréshez kapcsolódó Füstbe ment tervet követte, a Petőfi Összes Költeményei első kiadásában már a Füstbe ment terv elé helyezte, tehát megcserélte a sorrendjüket. Ennek a módosításnak csak időrendi oka lehetett: az 1844. évi versek elhelyezése az összkiadásokban eleinte nagyjából kronológiai. Petőfi 1846-ban, amikor sajtó alá rendezte az Összes Költemények első kiadását, úgy látszik felfigyelt erre az apró sorrendi hibára, tehát valószínűsíthető, hogy az egész pályafutása szempontjából fontos 1844. évi tavasz – különös tekintettel a húsvéti hazatérésre – emlékei mélyen belevésődhettek tudatába.
Nem bizonyítható, hogy a vers az Aradi Vészlapok részére, tehát az azzal kapcsolatos, március közepén kiadott felhívás nyomán készült, mint a vele egy kézirategyüttesben fennmaradt Vándorélet. A verset ironikus humora és felszabadult életfilozófiája élesen elkülöníti a március eleji komor, halálvágyas darabokból, hogy az új, derűsebb, harmonikusabb életszakasz előhírnökének tekinthető. Megírása tehát március végére, április elejére tehető, amikor kedvező változások sora hozott éles fordulatot Petőfi életébe: Vörösmarty négyszemközt, majd a Nemzeti Kör igazgató-választmányának március 27-i ülésén is nagy elismeréssel nyilatkozott a fiatal költő verseiről, s ennek nyomán elfogadták kiadásukat. Petőfi emellett jelentős összegű kölcsönhöz jutott, mellyel adósságát rendezhette, megélhetési gondjait enyhíthette. Így végre lehetővé vált hazautazása, és szüleivel való kibékülése. Vahot Imrével is ez idő tájt állapodott meg, hogy július 1-től a Pesti Divatlapok szerkesztője lesz.
A versben megénekelt kék szemű lányt a Petőfi szakirodalom korábban a dunavecsei Nagy Zsuzsikával azonosította, ami alapján a vers keletkezését a dunavecsei tartózkodás utáni pesti időszakra, 1844 nyarára tette. Ferenczi Zoltán azonban a Szerelem- és pipadalt kihagyta a Zsuzsika-versek közül, azzal a megjegyzéssel, hogy valószínűleg korábbi, és „ötletszerűnek látszik”. A húsvét előtt megismert, a költő szerelmét viszonzó kék szemű lányról e versen kívül semmit nem tudunk, valószínű, hogy csak képzelt alak volt, akit egy szeszélyes ötlet, a pipázás és a szerelem újszerű költői összekapcsolása hívott életre.
Számos adattal igazolható, hogy Petőfi hódolt a pipázás szenvedélyének, rendszeres dohányos, főként pipás volt.
Császár Ferenc a vers első változatát nem fogadta el, vagy legalábbis sikerült a költőt átdolgozásra bírnia: a kéziratot áthúzta. Ez a szöveg nem is került soha közlésre, mert Petőfi az Aradi Vészlapok számára átírta, így keletkezett a Dal a szivarról című változat. Önálló köteteiben Petőfi lényegében visszatért az eredeti fogalmazáshoz, de változtatott is a szövegen, például a címében. Így alakult ki 1844 nyarán a Szerelem- és pipadal végleges szövege.
Petőfi verse megírásához bőven meríthetett ösztönzést a magyar irodalomból. A magyar pipadalok hosszú sorát Faludi Ferenc A pipárul című verse nyitja, de ide sorolható Garay János Kandalló dal című műve is. Ezeken kívül írt még pipadalt Kölcsey Ferenc, Kisfaludy Károly, Gaal József, Sárosy Gyula, Finta Károly. A német költészetből Petőfi Lessing, Hölty, Lenau hasonló tárgyú verseit ismerhette. A pipázás a szerelemmel is sokféleképpen kapcsolódik a Petőfi előtti magyar költészetben; klasszikus példa erre Amadé László „A szép fényes katonának…” kezdetű közismert toborzódalának 10. versszaka: Mint tűz meggyúlt pipájában: / Úgy ég a szerelme”.
Maga Petőfi már 1843 nyarán, Befordúltam a konyhára… című népdalában a pipatűz és a szerelmi érzés, a rágyújtás és a szerelem fellobbanása motívumait párosítja, illetve szembesíti. Csak egy lépés ettől a Szerelem- és pipadalnak a pipakedvelést a szerelmi érzéssel szinte azonosító hasonlatsora: „Szeretem én galambomat, / Miként szeretem a dohányt.”.
A kézirat Császár Ferenc hagyatékából, az Aradi Vészlapok című jótékony célú album szerkesztési irataival került elő. Ez a hagyaték, mely 1956-ban Császár Margittól vétel útján került a PIM Kézirattárába, nyolc Petőfi-verset tartalmazott.

A versek ihletője Mednyánszky Berta, Mednyánszky Jánosnak, a gödöllői Grassalkovich uradalom inspektorának lánya. Petőfi két vagy három találkozás után levélben megkérte Berta kezét, ám a lány levelében elutasította a közeledést. A Mednyánszky Bertához írt Szerelem gyöngyei című ciklus IX. és egy számozatlan darabja. A kéziratot Dömötör Bertalan dömsödi református lelkész felesége Keresztes Teréz adományozta a Petőfi Társaság könyvtárának 1877-ben.

1845. nyár végén, augusztustól szeptemberig a költő Erdélyi Ferenc református lelkésznél tartózkodott Gödöllőn. A parókián ismerte meg Mednyánszky Bertát, a gödöllői jószágigazgató lányát. A kapcsolatról számos, bizonytalan hitelességű visszaemlékezés született évtizedekkel később. Annyi bizonyos, hogy a költő legfeljebb háromszor találkozhatott a szép, szőke, kék szemű, vele egyidős lánnyal. Éppen ezért Berta mit sem tudott a váratlan leánykérésről, melyet Mednyánszky János, az apa természetesen visszautasított. E szerelem élményéből született a 39 verset tartalmazó ciklus, melyet Emich Gusztáv jelentetett meg 1845-ben. A költemények ugyanolyan formában, 10+9+10+8 szótagú, félrímes trochaikus sorokban íródtak, és részben párhuzamosan készültek a Versek 1844–1846 kéziratának lezárásával. Emich Gusztáv, mivel nem rendelkezett saját nyomdával, a Heckenast és Landerer társas céggel nyomtattatta ki a könyvet, s még nem remélt különösebb hasznot a megjelentetésétől.

1

A Füstbe ment tervben rögzített hazatérését megelőzően Petőfi 1842 októberének második felében, az iskolai szünetben járt utoljára Dunavecsén. Szülei akkor a lelkére kötötték, hogy folytassa tanulmányait. Petőfi azonban csak néhány napot töltött Pápán, ahová a beiratkozás szándékával ment. Nem sokkal később Székesfehérvárra utazott, ahol egy színtársulat tagja lett. Ezután 1844 elejéig élt vándorszínészként, szüleivel való kapcsolata pedig teljesen megszakadt. Édesapja már a kezdetektől, tehát 1839 óta ellenezte színészi terveit, most „visszaesőként” különösen nem számíthatott megértésére. Petőfi 1847-ben Fölszedtem sátorfám… című versében idézte fel szüleitől való elszakadásának történetét:
„Hogy tiszta nevemnek ilyen foltja vagyon!
Ha föl nem akasztják, én lövöm őt agyon!”
Híre ment e szónak, hozzám is elére,
Nem is tettem lábam apám küszöbére,
Mert nagyon jól voltam én annak tudója,
Hogy igéreteit ő híven lerója.
Kedvem kerekedett beszólni sok ízben
Öregeimhez, de biz én be se’ néztem,
Csak akkor, hogy már megleltem a valamit,
Megleltem, megleltem, két ország tudja: mit.
Mivel a színészi pályához fűzött reményei nem teljesültek, 1844 februárjában Debrecenből Pestre gyalogolt, hogy költeményeinek kiadót keressen. Amikor Vörösmarty jóvoltából a Nemzeti Kör határozatot hozott a Versek kiadására, jelentős előleghez is juttatta Petőfit. Körülbelül ugyanebben az időben lett Vahot Imre mellett segédszerkesztő a Pesti Divatlapnál. Miután egzisztenciálisan jobb helyzetbe került, eljött az idő, hogy rendezze viszonyát szüleivel. Az 1844. április 15-én Pákh Alberthez íródott leveléből tudjuk, hogy az „innepek”-et szüleinél töltötte. A Füstbe ment terv tehát erről a húsvéti látogatásról szól. Petőfi, a később dunavecsei keltezéssel ellátott, vers kéziratát 1844. április 18-án átadta Pesten az Aradi Vészlapok szerkesztőjének, majd április 20-án meglátogatta szüleit.
A Füstbe ment terv életrajzi helyzete, a másfél év utáni viszontlátás öröme, a családi kör bensőségessége élményéből sarjadt ki Petőfi költészetének 1844. évi nagy tematikai-műfaji újdonsága: családi lírája. A szorosabb értelemben vett családi versek sorát a Füstbe ment terv nyitja meg.
A kézirat Császár Ferenc hagyatékából, az Aradi Vészlapok című jótékony célú album szerkesztési irataival került elő. Ez a hagyaték, mely 1956-ban Császár Margittól vétel útján került a PIM Kézirattárába, nyolc Petőfi-verset tartalmazott.

2

A Népdalok című ciklus I. darabjaként, önálló cím nélkül, a ciklus végén Petőfi aláírással.
A verset tartalmazó kéziratot Petőfi feltehetőleg 1844 húsvétja (április 7–8.) utáni napokban adta át Császár Ferencnek, legkésőbb 18-án, mert a kéziraton olvasható egykorú szerkesztői feljegyzés szerint Császár ezen a napon fizetett ki a költőnek 3 pengő forint tiszteletdíjat. A költő feltehetőleg még húsvét előtt egy másik, ugyancsak két darabból álló népdalciklus kéziratát juttatta el Császárhoz, aki abból a Kis menyecske, szép kis menyecske…, ez utóbbiból pedig a Mondom, ne ingerkedjetek velem… című dalt törölte, s a megmaradó kettőből, a Mi foly ott a mezőn…és a [Virít a kikirics…] címűből alkotott ciklust az Aradi Vészlapokban. A kézirat eredeti szövegét a 6. és 7. sorban valószínűleg Császár módosította az Aradi Vészlapok számára, de Petőfi köteteiben megmaradt a korábbi fogalmazványnál.
A kézirat Császár Ferenc hagyatékából, az Aradi Vészlapok című jótékony célú album szerkesztési irataival került elő. Ez a hagyaték, mely 1956-ban Császár Margittól vétel útján került a PIM Kézirattárába, nyolc Petőfi-verset tartalmazott.

3

A Füstbe ment terv jegyzetében található Népdalok című ciklus II. számú darabjaként, külön cím nélkül áll a ciklus végén Petőfi aláírással. A vers szövege ceruzával át van húzva.
Petőfi ezt a költeményét is az Aradi Vészlapokba szánta, abban azonban nem jelent meg. A verset tartalmazó kézirat a rajta olvasható egykorú feljegyzés dátuma szerint legkésőbb április 18-án, valószínűleg éppen ezen a napon került Császár Ferenc, az almanach szerkesztője, kezébe. Császár Petőfinek két, külön átadott népdalciklusából egy-egy darabot törölt, a megmaradtakat összevonta, s úgy adta ki. A mellőzöttek között volt ez a vers.
A kézirat Császár Ferenc hagyatékából, az Aradi Vészlapok című jótékony célú album szerkesztési irataival került elő. Ez a hagyaték, mely 1956-ban Császár Margittól vétel útján került a PIM Kézirattárába, nyolc Petőfi-verset tartalmazott.

1922 – Aba-Novák Vilmos pályájának kezdete. Felvételt nyert a Képzőművészeti Főiskola grafikai szakára. Az Olgyai Viktor által 1921-ben elindított szak a festőnövendékek számára nemcsak a rézkarc eladhatósága miatt volt vonzó, hanem mert a fényt és árnyékot, a finom tónusokat érzékeltetni tudó rézkarctechnika a fenséget árasztó rembrandti művészet világához, a 17. századhoz repítette vissza őket. Aba-Novák a grafikáiból (67 rajz és 20 rézkarc) rendezi meg első gyűjteményes kiállítását 1922 őszén, az Ernst Múzeumban. 1923-ban a Magyar Műkiadó Rt. gondozásában megjelenik az Aba-Novák Vilmos nyolc rézkarca című grafikai album. A lap jobb oldalán magasodik Petőfi alakja, kezében papírlapot tart, karja alatt idős édesapja látszik. „Elbeszélünk néha a letűnt időkről. / Hej, régibb idői boldogak valának!” – idézhették Petőfi sorait 1922-ben az Aba-Novák-grafika szemlélői.

Forrás:

E. Csorba Csilla: Bolyongó üstökös. A Petőfi-kultusz alakváltozatai. 2019. október 29. - 2020. szeptember 30.

Nagy Imre (1822–1894) ügyvéd, történész még a soproni evangélikus líceum tanulójaként Orlai Petrich Soma és Salkovics Károly – Petőfi másod-unokatestvérei – lakótársa lett 1839 őszén. Ekkor ismerkedett meg Petőfivel is, aki tanulmányait anyagi okok miatt nem tudta folytatni, katonának csapott fel Sopronban. Petőfi lopva írt, némileg elkeseredett, zaklatott levelében katona sorsáról számolt be újdonsült barátjának. Félévi kiképzés után az újoncokat útnak indították, hogy a svájci határ közelében állomásozó I. zászlóaljhoz csatlakozzanak, de Grazba érkezvén azt a hírt kapták, hogy Horvátországba helyezik őket. Petőfi Grazban tífuszos lett, és hetekig feküdt a helyőrség kórházában. A címzés, pecsét és boríték nélküli levelet Nagy Imre fia, Nagy Kálmán adományozta a Petőfi Társaságnak az 1910-es években.

Az aszódi evangélikus iskola bizonyítványa az 1836/1837 és az 1837/1836 évi szintaktikai tanfolyamok látogatásáról és a tanulmányok minősítéséről Koren István (1805–1893) gimnáziumi tanár autográf írásával kitöltve. Aláírás: Stephanus Koren mp. eiusdem Scholae docens. A verzón ceruzaírással Alex. Petőfi. A Petőfi Társaság gyűjteményében maradt fenn.

Petőfi Sándor aléltan, égre emelt tekintettel, mellén vérző sebbel csatamezőn pihen, mellette törött kard, jobbját a föld felett tartja, s a porban ott a vérével írott szó: HAZÁM. Mindannyiunk előtt ismert Madarász Viktor fentiekben leírt olajképe, amely a magyar heroizáló romantikus történelmi festészet egyik jellegzetes darabja, kevesen tudják azonban, hogy a jórészt olajnyomatairól képzeletünkben élő kép a Petőfi Irodalmi Múzeum Művészeti Tárában található. Az 1875-ben készült nagyméretű, reprezentatív festmény a művész családjának letétjeként került 1926-ban a Petőfi Társasághoz, a Petőfi Házban elhelyezett gyűjteménybe, majd annak jogutódjához, a Petőfi Irodalmi Múzeumhoz.

Forrás: Kovács Ida - Benkő Andrea, "A Művészeti Tár és a Relikviagyűjtemény", in A Petőfi Irodalmi Múzeum évtizedei, szerk. Botka Ferenc (Budapest: Petőfi Irodalmi Múzeum, 2000), 181.

A szatmári útjáról Pestre visszatért költő sok változást tapasztalt a politikai életben. 1846 november során megalakult a Konzervatív Párt, válaszul az ellenzéki politikusok – erőik koncentrálására törekedve – Ellenzéki Kör néven összevonták a Nemzeti- és a Pesti Kört. Az Ellenzéki Kör egyik alelnöke Vörösmarty Mihály lett, aki a politikai helyzetet átlátva, taktikai okok miatt lebeszélte Petőfit a szuggesztív, elkeseredett hangú vers közléséről. A költemény Petőfi halálának ötvenedik évfordulóján, 1899-ben jelent meg először a Budapesti Napló hasábjain. Ez a kézirat Egressy Gábor szavalókönyvéből származik. A kivágott lap előtti 78. oldalra Egressy a következőket jegyezte fel: „Innét Fáy András számára kivágtam egy versét Petőfi Sándornak, az ő saját kéziratát: Haza tértem [!] és letettem / A vándorbotot kezembül.” A kézirat 1899-ben került a Petőfi Társaság elnökéhez, Bartók Lajoshoz, ugyanis Fáy Kalap [ma Irányi] utcai házának bontásakor egy pallér megtalálta egy befalazott ablakban. A vers Bartók hagyatékából 1902 után került a Petőfi Társaság gyűjteményébe.