A kézirat nagy, negyedrét alakú, levélszerűen hajtogatott lap. Egyik oldalának nagyobb részét az Ezernyolcszáznegyvennyolc, te csillag című, Csengery Antalnak (1822–1880, az MTA másodelnöke, országgyűlési képviselő), a Pesti Hírlap szerkesztőjének közlésre felajánlott vers foglalja el – a kísérőszöveg a vers alatt olvasható.
Az 1. fólió rektóján Darnay Kálmán tulajdonbélyegzője, tintaírású leltári számai; a kisérőlevél szövege át van húzva. A 2. fólió verzóján az egyik viaszpecséten P. S. monogram látható.
A kézirat az 1955. év folyamán került a megszüntetett sümegi Darnay Múzeum kéziratgyűjteményéből intézményünkbe. A múzeumalapító, műtárgygyűjtő régész Darnay Kálmán (1864–1945) 1900. október 12-én Jókai Mórnak a kéziratot mint Petőfi ismeretlen levelét említi, s az utóiratot, melyben Jókairól esik szó, szó szerint idézi az írónak. Arról, hogy a levél honnan, milyen körülmények között került hozzá, nem ír semmit.

A Petőfi-ház 1911-es katalógusában 31. tételként szerepel a Zichy Mihály (1827–1906) által készített illusztráció, melyet Hubay Jenő (1858–1937) hegedűművész adományozott a Petőfi-háznak. Hubay 1880-ban megjelent könyvéhez készítette Zichy ezt az illusztrációt és még két képet, melyek a megzenésített Petőfi-költemények kottái mellett szerepeltek. A kötet összesen 18 kottát tartalmaz, melyek mindegyikéhez tartozik egy illusztráció is. Zichy mellett sok más művész is készített a kottákhoz képeket, többek között Lotz Károly, Feszty Árpád és Munkácsy Mihály. Zichy mint a 19. század „rajzoló fejedelme” nemcsak Petőfi költeményéhez, hanem más magyar költők munkáihoz is készített illusztrációkat, mint például Arany János balladáihoz vagy Madách Imre Az ember tragédiája című művéhez.

Forrás:

Kéry Gyula, szerk., A Petőfi-ház története és katalógusa, Petőfi Könyvtár 26 (Budapest: Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat, 1911), 36.

Petőfi 1846. augusztus 30-án este érhetett gyorskocsival Debrecenbe, ahonnan másnap folytathatta útját Szatmárra, ahol a visszaemlékezések szerint politika és irodalom körül folyt a diskurzus a helyi politikusok és a Tízek Társasága tagjai között. Valószínű, hogy egy ilyen vitába torkolló beszélgetés költői lenyomata a vers.

A fólió rektóján Petőfi autográf kísérőlevelét olvashatjuk, melynek címzettje Kovács Pál (1808–1885, győri orvos és író) és benne említi Lisznyai Damó Kálmán (1823–1863) költőt, a Tízek Társaságának tagját.

A kézirat tisztázat, kékeszöld fóliókon, korábbi kétrét hajtogatás nyomaival a mottót Petőfi eltérő színű tintával és szemmel láthatólag utólag írta be a cím és a szöveg közé, a mottó a későbbi közlésekből elmaradt. A versnek még két kéziratváltozata lappang: Somogyi József 1871-es állítása szerint Petőfi Debrecenben a szeme láttára írta az Ivás közben című verset, majd átadta a Lepke című kéziratos diáklap számára. Somogyi József közölte az addig ismeretlen mottó szövegét is. Ez a kézirat azonban sohasem került elő. Péchy Imre pedig Kiadatlan költemény Petőfitől című cikkében (Figyelő, 1871, jan. 24., 43.), melyben egyébiránt a Sorshúzás előtt című verssel foglalkozik, megemlíti, hogy apja, aki „mint hittanhallgató 1843–44-ben Debrecenben ismeretségben állt Petőfivel”, kézirataiból több költeményt lemásolt, az Ivás közben című bordalt is. Ez másolat volt ugyan, de elképzelhető, hogy egy ismeretlen eredeti kézirat után készült, mely nem azonos a most bemutatottal. Ez a másolat sem került elő. Érdekes, hogy Petőfi saját kezűleg sajtó alá rendezett köteteiben az Ivás közben messze került a többi debreceni verstől: az 1844. április–májusban írt dunavecsei versek között találjuk, az Éjjel és a Vizen szomszédságában. Ferenczi Zoltán feltevése szerint a Nemzeti Körtől felkért bírálók hagyatták ki. Vidám diáktársaságban való előadásra alkalmas darab, mely kitűnően megfigyeli a borközi állapot tüneteit (dadogás, szótévesztés, hencegés azzal, hogy bírja a bort, elálmosodás), de a zsánerfigurával azonosul. A költemény előzménye annak az 1844. évi verscsoportnak melyben Petőfi telhetetlen borivó, könnyelmű bohém-figurának mutatja magát. Pándi Pál mutatott rá, hogy a vers tudatosan illeszkedik a műfaj irodalmi előzményeihez, a költemények eredetileg egy Csokonai-strófa volt a mottója, formailag pedig a Fóti dalt követi. Maradtak fenn emlékezések a vers keletkezésének állítólagos közelebbi körülményeiről. Kettő közülük megközelítően azonos. Somogyi József így mondja el: Petőfi gyakran feljárt a debreceni kollégium „olvasóköri helyiségébe”, ahol Somogyi és Kovács József többekkel pénzt adtak össze, és kedélyes estét rendeztek. Éjféltájban Somogyi felszólította Petőfit, hogy írjon valamit a Lepke című folyóiratba. Petőfi ekkor papírt kért, és felírta a címet: Ivás közben. A kéziratot a PIM 1965-ben gyűjteményezte Vasberényi Gézától, akihez Szakonyi Emesétől, Balogh Jánosnak, Arany János és Petőfi nagyszalontai barátjának leszármazottjától került.

Petőfi Sándor és Szendrey Júlia 1847. szeptember 8-ra kitűzött esküvőjéig nem sok idő volt már hátra, hogy Petőfi rendezze anyagi helyzetét, és fel tudja mutatni, képes majd eltartani jövendőbelijét. Magasabb honoráriumot kért például Kovács Páltól, a győri Hazánk, illetve Jókaitól az Életképek szerkesztőitől, és ezért kezdte meg a tárgyalásokat Emich Gusztávval (1814–1869) egy újabb gyűjteményes kiadás ügyében. Hetekig tartó alkudozás eredményeként született meg az itt látható szerződés szövege, mely szerint: – Petőfi örökre eladja az előző kötetében megjelent költeményeinek kiadási jogát, – Emich fizet ezért a költőnek 1500 pengő forintot három részletben, – a költő az ezután írandó költeményeit tartozik összegyűjteni – mindaddig míg 35 ívnyi vers össze nem gyűlik – és a kiadónak megjelentetésre átadni 2000 pengő forintért. A megállapodás Emich Gusztáv és Petőfi Sándor aláírásával és monogramos vörös viaszpecsétjével zárul. A továbbiakban a részletkifizetések teljesítése és ennek elismerése sorakozik, az utolsó hét pénzfelvételt Petőfi Sándorné igazolta 1850-ben és 1851-ben. A szerződés végén apja nevében ifjabb Emich Gusztáv hitelesítette aláírásával a Petőfi-szerződést, a Petőfi-verskiadási jogokat átruházták az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt.-re, melyet maga Emich Gusztáv alapított 1868-ban, de a kiadó munkájában már csak részvényesként vett rész. A Petőfi kézírásával írott szerződést az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. ajándékozta a Petőfi Társaságnak. A szerződésnek készült egy másik példánya is Emich Gusztáv kézírásával, ez Petőfi tulajdonában volt, hagyatéka részeként a Nemzeti Múzeum, azaz az Országos Széchényi Könyvtár Kézirattárába került.

A Petőfi Társaság gyűjteményéből került a múzeumba. „Özv. Csiky Kálmánné úrnő adományai: [...] Arany János ajándékából 2 csésze és tányérok s egy kis gipszalak." (A Petőfi Társaság egyes relikviáival kapcsolatos levelek, hitelesítő nyilatkozatok, feljegyzések, Budapest, 1909. február 16. - Budapest, 1938. október 20., PIM Kézirattár, V. 4559/357/10.) Nincs arra vonatkozó adatunk, hogy a kávéscsészék mikor kerültek Ercsey Julianna és Arany János háztartásába. Az Arany házaspár mindenesetre már Szalontán kávézott. Debreczeni István nagynénje, Debreczeni Julianna, aki bejáratos volt Aranyékhoz (ágyneműre, ingre, szoknyára való csipkét kötött Aranynénak), életmódjuk fokmérőjeként említette a kávézást: „Jól éltek, kávéztak. Cselédet is tartottak." Debreczeni István szerint: „Kávéztak. Ez volt az akkori tanult, úgynevezett nadrágos vagy úriemberek életmódjának fokmérője, amit az egyszerű ember észrevett, kissé megcsudált. A kávézás magasabb életszínvonalat jelentett, azért tűnt fel a kézimunkázó kisleánynak is, és ezért jellemezte ezzel Aranyék életmódját hosszú évtizedek után is. A kávézás akkor meglehetősen új és ritka jelenség volt, legalább is vidéken.” (Debreczeni István, Arany János hétköznapjai, Bp., Gondolat, 1968,104-105.) Petőfi Arany Jánosról először a Toldi megjelenésekor, 1847. február 4-én hallott, s azonmód felajánlotta barátságát levélben és versben. Később több ízben, családostul is meglátogatta Nagyszalontán, ajándékot vitt és kapott, e meleg baráti kapcsolat a költő életének végéig tartott. „[...] most kénytelen vagyok [...] téged kedves Sandrim, és ’királynéd’ kezecskéit csak in idea csókolni, ámbár megvallom, hogy ez utóbbit bajosan tudnám in natura véghez vinni baklövés nélkül, mert életemben nagyon kevés praxisom volt a kéz csókolásban.” (Arany János levele Petőfinek, Szalonta, 1847. szept. 7.)

Petőfi műveinek első, gyűjteményes kiadása 1847. március 15-én jelent meg, és 3000 példányban fogyott el. A nagy siker hatására Emich Gusztáv 1500 pengőért megvásárolta az összes művek kiadásának mindenkori jogát, s 1848 februárjában sajtó alá került, kiegészülve az 1846 végéig született művekkel, az Összes költemények. A kötet vörös vászonkötést kapott, a fedélen, fedélháton és a gerincen díszes aranyozott dombornyomással, keretezéssel, színes pávatollas metszéssel. A metszeten Barabás Miklós Petőfi-portréja látható.

Az első kötetben, az utólag beragasztott kötéstábla verzóján olvasható Petőfi dedikációja: „Bankós Károlynak barátilag Petőfi Sándor”. A még jurátus Bankóst a költő Pesten ismerte meg, de gyakran meglátogatta Kunszentmiklóson is. Egyik ilyen látogatása alkalmával írta Búcsu Kunszentmiklóstól című versét.

A kötet a Petőfi Társaság gyűjteményének részét képezte.

A Petőfi Ház gyűjteményében maradt fenn az a kisnyomtatvány, mely a költő első, Emich-féle gyűjteményes kiadásának hirdetménye lehetett. A nyolclapos alkalmi kiadvány a kötettel megegyező címlapnyomatot, valamint tartalomjegyzéket foglal magában. A 3000 példányban nyomtatott Összes költeményei forgalmazásához készült e figyelemfelkeltő és tájékoztató nyomat.

A tálat Petőfi Sándor gyermekkorában szomszédjánál, a Varga családnál használta Kiskunfélegyházán.

Kerek, mély, fehér mázas habán fajansz tálka. A középső feliratot (1757) zöld színű sávos minta veszi körül, a perem festése kék. A tálnak felső és alsó részén fülszerű, háromszög alakú, virágmintás fogója van, egy-egy lyukkal a felfüggesztéshez.

Berán Lajos (1882–1943) a 20. század keresett éremművésze volt. Tanulmányait Telcs Edénél, majd a bécsi képzőművészeti egyetemen folytatta. 1903-től leginkább érmeket készített, de pályája során mintázott mellképeket és emléktáblákat is. 1932-től egészen haláláig az Állami Pénzverde fővésnökeként dolgozott, mely számára a legnagyobb elismerést jelentette. Petőfi születésének 100. évfordulója alkalmából készítette ezt az érmet és egy emléktáblát, mely Budapesten az V. kerületi Kossuth Lajos utca és Szép utca sarkán található. Az érem előlapján Petőfi arcképe látható, a hátlapon pedig a Szabadság, szerelem! című vers. Berán kisplasztikája a Céhbeliek Művészegyesületének negyedik tárlatán is szerepelt 1923-ban, melyet Petőfi tiszteletére rendeztek meg a Nemzeti Szalonban.

A litográfia különlegessége, hogy egy időben készült Petőfi Sándor karddal és nemzetőrszalaggal ábrázolt, egyik legnépszerűbb képmásával. Barabás Miklós az egyik legnevesebb 19. századi magyar festőművész külön említést tesz naplójában a Szenrdey Júliát és férjét Petőfit ábrázoló rajz keletkezéséről: "1848-ban rajzoltam azt, mely őt karddal, kokárdával ábrázolja. Ezen évre 52 képem van bejegyezve; úgy látszik, hogy kevesebbet dolgoztam mint az azt megelőző években. Petőfi 18-diknak s neje, kit vele egyenlő nagyságban litografíroztam, a 19-iknek van beírva, így május végén vagy június elején rajzolhattam." Barabás Miklós ezen kívül feljegyzésében tudósít annak az ismert Szendrey Júlia-portrénak az elkészítéséről is, amelyet Orlai Petrics Soma Petőfi dolgozószobájának megfestésekor, az íróasztal fölött függő képként ábrázol.

Ferenczy Béni (1890–1967) a 20. századi magyar szobrászat egyik kiemelkedő alakja. Festőművész szüleinek, Ferenczy Károlynak és Fialka Olgának köszönhetően inspiráló közegben nőtt fel Nagybányán. Tanulmányai során több magyar és külföldi művészeti központban is megfordult, mintázni például Firenzében a Scuola Liberában tanult, de járt Párizsban és Münchenben is. Főként kis méretű munkákat hozott létre, melyek szabad teret biztosítottak törekvéseinek. Kisplasztikáin belül külön csoportot alkotnak érmei, melyek száma száznál is több. Főként írókról, művészekről és zenészekről készített érmeket. Az 1956-ban készült érem a költőt profilból jeleníti meg, a Petőfi-ábrázolásokra jellemző vonásokkal (szigorú tekintet, dús haj, keskeny áll, bajusz és kis kecskeszakáll).

Forrás:

Földes Mária, "...a szelídség szobra": Válogatás Ferenczy Béni szobrászművész hagyatékából" (Budapest: Magyar Nemzeti Galéria, 2005)

A papír mérete, minősége, sőt foltjai is tökéletesen megegyeznek az 1845-ös autográf versgyűjtemény (OSZK Kt. Fond VII/93) utolsó fóliójával, melyen az Álmos vagyok, és mégsem alhatom… című vers olvasható. A Téli éj kéziratáról hiányzik azonban a fűzés nyoma, a papírlap sértetlen.
Petőfi, miközben Szalkszentmártonban 1846 december végén a Tigris és hiéna kéziratán dolgozott, eleget tett a Pesti Divatlapnak vállalt kötelezettségének, folyamatosan publikálta verseit. Ahhoz, hogy a Téli éj, melyet Petőfi szalkszentmártoni versnek jelzett, megjelenhessen a Pesti Divatlap újévi számában, karácsony táján készen kellett lennie.

Térey Mari (?–1857) Térey Gábornak, a Károlyi-uradalmak nagykárolyi jószágigazgatójának lánya, Szendrey Júliának – aki Szendrey Ignác, a Károlyi-uradalmak erdődi jószágigazgatójának leánya – bizalmas barátnője volt. A levél lényeges mondandója Petőfi sértődött üdvözlete Júlia boldog házasságához. Ez idő tájt juthatott el ugyanis hozzá a gazdag Uray Endre neve, aki kérőként bírta Júlia szüleinek pártfogását. A levélben említett, mellékelt könyv a Petőfi Sándor összes költeményei, ami március 15-én került ki a nyomdából. A postai feladásnál biztosabb megoldásnak tűnt, hogy a levelet és a könyvet a pesti Károlyi-palota – ma a Petőfi Irodalmi Múzeumnak otthont adó – épületébe vigye el Petőfi, ahol rendszeres időközönként vitték-hozták az összegyűlt postát a Károlyi-uradalmak központjaiba és vissza. A kézbesítés e módját Bártfay Lászlónak, Károlyi György titkárának és központi ügyészének köszönhették az irodalmi élet szereplői, Kölcsey Ferenc egy 1827-es Szemere Pálnak írott levelében egyenesen „Bártfay’ postájá”-nak nevezi a lehetőséget. A levél Kováts Eduárd, Térey Mária férjének ajándékaként került a Petőfi Társasághoz 1883-ban. A mellékelt könyv az Országos Széchényi Könyvtár Petőfi-könyvtárában található.

Petőfi Sándor feleségével, Szendrey Júliával és héthónapos Zoltán fiával 1849 júliusában Mezőberényben vendégeskedett másod-unokatestvérénél Orlai Petrics Sománál. A költő ott tartózkodása során sokat időzött fiatalkori ismerősénél Bonyhay Benjáminnál, ahol a diskurálás mellett elpipázgatott, újságot olvasott. Mindehhez házigazdájának 18. századból való, népi faragású székét használta. Közben Orlai, élve az alkalommal, megörökítette Petőfi Sándort, mint, ahogy tette ezt korábban többször, de ezúttal a költő kifejezett kérésére kedvenc mezőberényi gondolkodó székében festette le. Így született meg Petőfi utolsó élet utáni portréja, hiszen a költő innét Erdélybe indult, ahonnét nem tért vissza. A festmény két verzióban és több példányban ismert. A múzeumunkban található kompozíció az úgynevezett papucsos változat. Érdekessége, hogy a tintatartó alatt az Egy gondolat bánt engemet kezdetű vers sorai olvashatók.

Forrás:

Keserű Katalin, Orlai Petrics Soma (Budapest: Képzőművészeti Kiadó, 1984), 19.

Coburg Fülöp herceg adománya. Petőfi Sándor 1847. július 5-én Tompa Mihállyal kirándult a murányi várba, és megörökítették nevüket a várterem telefirkált ajtaján. „Ezekről az aláírásokról 1855-ben jelent meg először tudósítás: egy kiránduló társaság a többi falra firkált név közt ráakadt a két költő aláírására is. (Lehózky Tivadar, Kirándulás Murányba, Vasárnapi Ujság, 1855. 23. sz.) Eperjessy Kálmán nagyrőcei tanár 1879-ben lemásoltatta az aláírásokat, s a másolatot elküldte Jókainak (Pesti Hírlap, 1879. dec. 16.); a nyolcadrét alakú fehér lap a Jókai-hagyatékkal 1912-ben került a Nemzeti Múzeum tulajdonába (OSZK Kézirattára, PE. 213. sz.). Hogy megóvják a két költő murányi látogatásának értékes emlékét, pár évvel később az uradalmi erdőfelügyelőség a nevek fölé védő-üveglapot tétetett, de ez egy idő múlva tönkrement, szabadon hagyva az aláírásokat (1848/49 Történelmi Lapok, 1895, 16-17. sz.). A Petőfi Társaság 1910 szeptemberében levélben érdeklődött az erdőigazgatóságnál az ereklye állapotáról; válaszként Coburg Fülöp herceg, a vár akkori gazdája adományaként megkapták a faajtónak azt a kifűrészelt darabját, melyen az aláírások – noha átfirkálva – még olvasható állapotban voltak. (Petőfi Összes Művei, VII. 588.) „Itt állt a nagy, itt állt az erős Murány, / Ezt ostromolta hajdan Veselényi” (Petőfi Sándor: Murány omladékai, 1847)