Zichy Mihály mozgalmas csoportképbe fűzte össze Árpád fejedelem megválasztását, a tatárok majd törökök elleni harcokat, az 1848–49-es forradalmat és szabadságharcot, valamint Ferenc József megkoronázását. A figyelmes néző olyan ismert magyar történelmi személyiségeket fedezhet fel a kompozíción, mint Széchenyi István, Liszt Ferenc, Petőfi Sándor vagy Deák Ferenc. Jókai Mór kérte fel a cári udvarban működő festőt az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben című huszonnégy kötetes sorozatba írt A magyar nép című fejezetének illusztrálására. Zichy a tanulmány címképét 1887 februárjában az alábbi sorok kíséretében küldte el a szerzőnek: „Remélem, hogy Te e képben épp úgy fogsz látni valami hetykéző, távol földről nem is nagy bátorságot tanusító felségsértést, mint én ilyesmire gondoltam, mikor népünk történetéből e szomorú, borzasztó, de kiirthatatlan szívósságunkat jellemző eseteket választottam. A népek sorsát kiemelő emlékezések eltérnek és eltérhetnek a jelenkori közélet és a szalon udvarias gyengédségű modorjától...”. A kép Habsburg-hatalommal szembeni kritikus eszmeisége is hozzájárult ahhoz, hogy végül nem került be a kiadványba. Ezután a művész Jókai Mórnak ajándékozta a festményt.

Forrás:

Bényi László és B. Supka Magdolna, Zichy Mihály (Budapest, Művelt Nép, 1953), 56-57.

Róka Enikő, szerk., Zichy Mihály, a "rajzoló fejedelem" (Budapest: Magyar Nemzeti Galéria, 2007), 159-160.

Telegdi Kovács Lajos (1818–1873) debreceni könyvkereskedő volt, kinek üzletében Petőfi is sűrűn megfordult. A honvéd című lelkesítő költeményt 1849. június 1. és 10. között írta Petőfi. Anyagi nehézségein könnyítendő vállalkozásba fogott, és saját költségén kinyomtatta a verset 50 000 példányban. Ebből – baráti közbenjárásra – a kormány 25 000 példányt rendelt, és megküldték a hadtesteknek, osszák szét a katonák között. A röplapok másik felét ismerős könyvárusoknak – Emich Gusztávnak, Telegdi Lajosnak – adta át a költő bizományos terjesztésre. Petőfi a levelet borítékká hajtotta és vörös viaszpecséttel rögzítette, nem postai úton kézbesítették. A címzés oldalán látható „Petőfi Sándor Pesth, 1849” rájegyzés nem Petőfi írása, talán Telegdi nyilvántartásában kerülhetett a levélre. A Petőfi Társaság leltárkönyve szerint a levél 1882-ben, Telegdi László ajándékaként került a gyűjteménybe. A Hon 1882-ben közölte a levelet néhány soros magyarázó szöveggel, amiből az derül ki, hogy a kéziratot egy fásládában lelték meg Debrecenben, majd átadták Jókai Mórnak, a Petőfi Társaság számára.

A Petőfi Társaság 1911-ben közreadta a Petőfi ház történetét és műtárgyait leíró katalógust. Ebben a kiadványban szerepel 182-es szám alatt Petőfi lovasszobra 1852-ből, a következő történet kíséretében: „Ezt a szobrot Herlicska paksi vendéglősnek egy vándorló szobrász adta emlékül, amikor vándorlása közben hozzá betért és néhány napot nála töltött." A Petőfit lóháton ábrázoló kisplasztika nagy valószínűséggel a költő halála után legkorábban készült szobrok köréhez tartozik (Petőfi halála után először 1850-ben Alexy Károly készített büsztöt a költőről). Az ismeretlen mester kissé felfelé néző arccal, nagy hajjal és kis kecskeszakállal ábrázolja Petőfit, felül nyitott ingben. A gyűjteménybe Kéry Gyula gyűjtése nyomán került be, a Herlicska család adományaként.

Forrás:

Kéry Gyula, szerk., A Petőfi-ház története és katalógusa, Petőfi Könyvtár 26 (Budapest: Kunossy, Szilágyi és Társa Könyvkiadóvállalat, 1911), 63.

A litográfia különlegessége, hogy egy időben készült Petőfi Sándor karddal és nemzetőrszalaggal ábrázolt, egyik legnépszerűbb képmásával. Barabás Miklós az egyik legnevesebb 19. századi magyar festőművész külön említést tesz naplójában a Szenrdey Júliát és férjét Petőfit ábrázoló rajz keletkezéséről: "1848-ban rajzoltam azt, mely őt karddal, kokárdával ábrázolja. Ezen évre 52 képem van bejegyezve; úgy látszik, hogy kevesebbet dolgoztam mint az azt megelőző években. Petőfi 18-diknak s neje, kit vele egyenlő nagyságban litografíroztam, a 19-iknek van beírva, így május végén vagy június elején rajzolhattam." Barabás Miklós ezen kívül feljegyzésében tudósít annak az ismert Szendrey Júlia-portrénak az elkészítéséről is, amelyet Orlai Petrics Soma Petőfi dolgozószobájának megfestésekor, az íróasztal fölött függő képként ábrázol.

A Petőfi Társaság anyaga, Orlai Petrics Soma hagyatékából, akinek Petőfi adta ajándékba. Mesterházy Kálmán festőművész árverésen vette meg a Petőfi Háznak. Bartók Lajos, Endrődi Sándor, Szana Tamás adománya. „Óra Petőfiék pesti szobájából. A század elejéről való oszlopos óra, új aranyozással.” (1911) „Még alig volt reggel, már megint este van. / Még alig volt tavasz, már megint itt a tél. / Még alig, Juliskám, hogy megismerkedtünk, / S már feleségem vagy, már rég azzá lettél.” (Petőfi Sándor: Még alig volt reggel..., Pest, 1847 ősze után)

Az óra talapzata téglatest alakú, feketére festett, üreges. Szemközti oldala kereszt és vízszintes irányú sávokkal díszített. A kerek, hengeres testet két oszlop közé függesztették fel, felső része a homlokzatszerű záródíszhez csatlakozik. A szerkezet fadoboza fekete, a számlapot aranykeretes, csuklópántos üveglap védi. A számlap peremén aranyszínű, rombuszmintás, befelé mélyülő fémsáv látszik, a számlap közepe szintén aranyszínű, hullámvonalas, mélyített. A kettő között acélgyűrűben a bevésett számok I-XII-ig futnak. A mutatók acélból készültek, a szerkezet felhúzására három lyukat alakítottak ki. Az inga fémből készült, aranyszínű, áttört, kerek lap. Az óraszerkezet egy aranyszínű, lantot és virágokat formázó faragásra támaszkodik. Az óra két oldalán az oszlopok aranyszínűek, felső és alsó részük faragott, középen két-két fémgyűrűvel illesztették össze őket. A felső és a középső sávokba rózsaszín stilizált virágokat festettek. Az alsó sávokban egy-egy struccon ülő, piros napernyőt tartó keleties pár látható. A szerkezetben belül olvasható az órát felújító mester jelzése: „DOBLER órás javít és elad mindennemű órákat két évi jótállás mellett Budapest IV. Képíró utcza 5. sz. IV. ker Lövész utcza 5. sz."

"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.

A Petőfi-költemények első összkiadását az Emich Gusztáv kiadóvállalatából 1868-ban részvénytársasággá alakult Athenaeum valósította meg. A nagy formátumú, egykötetes, képes díszkiadást az 1870-es évek elején hazánk legkiválóbb grafikusművészei, köztük Lotz Károly és Székely Bertalan illusztrálták, a szövegek összegyűjtésével és elrendezésével Greguss Ágost egyetemi tanárt, esztétát bízták meg. 1869-ben elhunyt id. Emich Gusztáv, az Athenaeum Irodalmi és Nyomdai Rt. alapítója, ekkor választották igazgatósági taggá Greguss Ágostot, aki ráadásul Petőfi személyes ismerőse volt. Petőfi 1845-ben, mint költő¬társához, verset írt, 1847-ben azonban, az összes költemények bírálata miatt már durván támadta. Greguss több éves munkával szerkesztette a kötetet, egybevonva az Összes költemények és az Újabb költemények anyagát. Fölvette az utóbbiak közül politikai okok miatt addig kimaradt darabok zömét, másoknak megcsonkított szövegét kiegészítette, összegyűjtötte a zsengéket, a töredékeket is, s „Toldalék”-ként a kötet végére illesztette. Ide olvasztotta be a Gyulai Pál által szerkesztett, s 1863-ban a Pfeifer kiadónál megjelent Petőfi Sándor vegyes művei I–III. versanyagát is, A helység kalapácsa kivételével, amely a „Nagyobb költemények” közé, a törzsanyagba került. Több forradalmi darabot azonban még mindig nem tartott kiadhatónak. A cím, Petőfi Sándor költeményei is kerülte az összes jelzőt. A kötet 65 illusztrációt tartalmazott, a költő portréját Jankó János rajzolta meg. Az aláírás nélküli rövid előszót Gyulai szövegezte. A díszkiadás később több alakváltozáson ment át, több színvariánsú kötéstáblával is megjelent – jelentős sikert aratva a közönség körében.

A levélnehezék aljára ragasztott papíron az alábbi felirat olvasható: „Bizonyítom, hogy ez a levélnehezék Magyarország n. Kormányzóján[ak], Kossuth Lajos szeretett bátyámnak tulajdona volt Budapest 1898. Sep. 25. Rutkayné Kossuth Luiza.” A felirat fölött viaszpecsét töredéke, alatta a Petőfi Társaság körbélyegzője az 1876-os évszámmal. Kossuth Lajost a Petőfi Társaság 1877-ben tiszteletbeli taggá választotta, amelyet ő meleg hangú levélben köszönt meg. „...Még ha különben tudnék is valamit Petőfi személyéről mondani, már csak azért sem tenném, mert tisztelem Petőfinek a költőnek emlékét és profanációnak tartanám azt Petőfinek, az embernek reminiscentiáival csökkenteni, mert bizony a tény, hogy amilyen bámulatos Petőfi, a költő, ugyanő, mint ember, kiállhatatlanul gyarló volt.” (Kossuth Lajos kiadatlan levele, Pesti Hírlap, 1923. karácsonyi szám.)

„Kedves barátom, az napon, mellyen hirdettük a népgyülést, a mellyre föllovalt volt bennünket Kossuth, hogy fanatizáljuk a pesti népet a főváros környékén vivandó véres, elhatározó, utósó lehelletünkig tartó csatára, hol Kossuth maga is jelen lesz, s ha kell, meghal Pest romjai alatt sat. mint ő: maga mondá ugyanaz napon adta tudtára a kormány a fővárosi népnek – hegedűszóban persze – hogy esze ágában sincs Pest környékén harcolni, még kevésbé ott hagyni becses fogát, hanem az első bokor zörrenésére el fog eblábalni világtalan világig, hol Árpád óta nem volt ellenség, s hol hazamentő irhája nagyobb biztosságban lehet.” (Petőfi levele Arany Jánosnak, Mezőberény, 1849. júl. 11.)

Orlai rajzban és festményen is megörökítette Petőfi Sándor szüleit. „Van-e a világon az én anyámnál jobb anya?” – kérdezte közös 1842-es dunavecsei nyaralásukon a költő Orlaitól. A szülőkről készített portrék későbbiek, de a festőnek 1879-ben a Budapesti Szemle hasábjain közölt, ehhez a látogatáshoz kötődő emlékeivel egyeznek: „arcuk is, melyen a rosszra fordult viszonyok szülte mély fájdalom nyomai voltak láthatók, részvétre gerjesztő volt. Különösen anyjának szelíd arcán volt ez észrevehető, kinek még mosolyában is bizonyos keserű vonás vegyült.”

Forrás:

Keserü Katalin, Orlai Petrics Soma (Budapest: Képzőművészeti Kiadó, 1984), 22.

A címzettek a költő kunszentmiklósi barátai, a helyi ifjúság. A verzón „Horváth László” feliratú bélyegző és Horváth aláírású, tintaírású hitelesítő sorok találhatók. A kéziratot 1959-ben szerezte intézményünk Szalay József (1870–1937) szegedi rendőrkapitány, neves könyv- és kéziratgyűjtő, a Dugonics Társaság egykori elnöke gyűjteményéből.

Kecskeméthy Aurél (1827–1877) ügyvéd, író, újságíró 1844 nyarán, joghallgató korában ismerkedhetett meg az akkor éppen segédszerkesztő Petőfivel. Kezdetben barátság kötötte össze őket, ám később politikai nézeteik és egyéniségük különbözősége miatt elhidegültek egymástól. Levelezésükből mindössze ezt az egy darabot ismerjük. Kecskeméthy előző levelében szemrehányást tehetett Petőfinek, aki a Jókay Mórhoz című, 1845. december 15-én megjelent versében barátaival szembeni bizalmatlanságának, kiábrándultságának adott hangot, egyedüli igaz barátjának Jókait jelölve meg. Petőfinek a barátságról és Jókai iránti érzéseiről szóló sorai – a levél első oldalán – hosszasan lehetett kiállítva, mert a lap megbarnult, az írás elhalványult. A levél eredeti külleme a lap alji hat soron mérhető le, ugyanis a trágár kifejezés miatt ezeket a sorokat letakarhatták, ezzel a közönséget a megbotránkozástól, a kéziratot pedig a fény károsító hatásától óvták meg. A második oldalon aláírás gyanánt „PS mpr.” szignót látunk, ami a költő monogramja és a manus proprium, azaz a saját kezével rövidítése. A levelet négyrét hajtotta Petőfi, és vörös viaszpecséttel rögzítette. A pecsét töredékeit láthatjuk a lap jobb alsó sarkában és a bal alsó négyzetben, míg az aláírás alatti négyzetben a címzés olvasható. A postai rájegyzések és pecsétek hiánya arra utal, hogy nem postai úton kézbesítették a levelet. A kéziratot állítólag Frankenburg Adolf, az Életképek hajdani szerkesztője adományozta a Petőfi Társaságnak.

"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is."

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.

A Petőfi Társaság anyaga, Erdélyi István nyomdai ügyvezető adománya, Kéry Gyula gyűjtése. Petőfi Zoltán elbeszélése szerint apját lefestették ezzel a pipával. Lehet, hogy Orlai Petrics Soma Petőfi Debrecenben című képének vázlatáról van szó (PIM Művészeti Tár, 57.301.1.), bár a két tárgy csak hasonlít egymásra. „Alólírott ezennel igazolom, hogy ezt a tajték-pipát, melyet Komlóssy Arthur úrnak, a Csokonai- Kör alelnökének ajándékoztam Petőfi Zoltántól, a nagy költő egyetlen fiától debreczeni színészkedése idején emlékül illetőleg három forint kölcsönadott pénzem némi viszonzásául kaptam. Zoltán barátom azon kijelentésével, hogy az atyjáról maradt reá ki azt használta, sőt egy képe is van, melyen atyja ezen szivarszipkában van lefestve. Én azóta - közel negyven éve szeretettel őriztem a szivarszipkát. Megjegyzem még, hogy a szipka maga nagyobb volt, de repedés folytán tetejéből levágattam és Lőrincsák aranyművessel ezüst karikába foglaltattam. A kapszlit és a szárát szintén én helyeztem bele. Debreczen, 1909. márczius 15-én Erdélyi István volt nyomdai ügyvezető.” (1911)

„S az volt derék, / Ha verselék! / Ujjam megdermedt a hidegben, / És ekkor mire vetemedtem? / Hát mit tehettem egyebet? / Égő pipám / Szorítgatárn, / Míg a fagy végre engedett.” (Petőfi Sándor: Egy telem Debrecenben, 1844)

"Lotz életművét elemzők a húsz ismert János vitéz ábrázolásból méltán emelik ki a friss, eleven, jó megfigyelőkészséget mutató lapokat, a Jancsi búcsúja Iluskától, Bujdosása, A zsiványok között, Felcsap huszárnak címűeket. A XI. énektől következőknél a freskófestő Lotz dagályosabb, ünnepélyes, bécsi iskolázottságához erősen kötődő stílusa dominál, és monumentális hatású ábrázolásokat eredményez. Lotz Petőfi számos munkáját tartotta magához közelállónak: illusztrálta többek között Az apostolt, a Bolond Istókot a Kinn a ménes kezdetű verset, stb. és az ő munkáival jelent meg a kiegyezés körüli években a Petőfi válogatott költeményeit tartalmazó kötet is." E. Csorba Csilla: A halhatatlanság suttogásai - A Petőfi illusztrációk történetéből.

Forrás: E. Csorba Csilla, "A hallhatatlanság suttogásai: A Petőfi illusztrációk történetéből", Magyar Napló 11, 7. sz. (1999): 16-18.

A versek ihletője Mednyánszky Berta, Mednyánszky Jánosnak, a gödöllői Grassalkovich uradalom inspektorának lánya. Petőfi két vagy három találkozás után levélben megkérte Berta kezét, ám a lány levelében elutasította a közeledést. A Mednyánszky Bertához írt Szerelem gyöngyei című ciklus IX. és egy számozatlan darabja. A kéziratot Dömötör Bertalan dömsödi református lelkész felesége Keresztes Teréz adományozta a Petőfi Társaság könyvtárának 1877-ben.

Petőfi 1846. október 26-án, elfogadván Teleki Sándor invitálását, részt vett egy koltói tanácskozáson, ahol többek között Magyarország és Erdély uniója volt a téma. „Abban az időben egyike a legfontosabb politikai kérdéseknek a Partium kérdése volt; tudniillik: az anyaországhoz visszacsatolni az onnan Erdélyhez kapcsolt négy vármegyét: Zarándot, Közép-Szolnokot, Krasznát és Kővár vidékét. A kormány adminisztrátorai által mindent elkövetett, hogy az illető megyékben a visszacsatolás ellen többséget szerezzen, s ezáltal befolyjon az országgyűlésre, hogy a Partium kérdése elejtessék.” – emlékezett 1882-ben Teleki Sándor. A verset a tanácskozás napján írta Petőfi. Az emlékezések szerint már Koltón is elszavalta a költő, de napokon belül elhangzott Désen is, míg Debrecenben a cenzúra betiltotta az előadását, és decemberre megszületett a német és magyar nyelvű besúgói jelentés, hogy aztán 1847. január 9-ére az osztrák Államtanács ülésére kerüljön. Nyomtatásban először 1847. március 15-én az Összes költeményekben jelent meg, az Unio zsebkönyvben – ahova eredendően szánta – csak a nyár során. A kéziratot Szász Károly ajándékozta a Petőfi Társaságnak az 1900-as évek elején.